Nagyvárad – A civil szervezetek, a kulturális és oktatási intézmények, az egyházak és a vállalkozók érdekében tevékenykednének a parlamentben az RMDSZ Bihar megyei szenátor- és képviselőjelöltjei, akik csütörtökön mutatkoztak be.
Kolozs megyében több mint 5000 köztisztviselő sztrájkolt csütörtök reggel. Valer Suciu, a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségének (FNSA) elnöke szerint a kétórás figyelmeztető sztrájk alatt a lakosság-nyilvántartó hivatalok munkatársain kívül egyetlen önkormányzati alkalmazott sem dolgozott a megyében.
Egy török üzletember valósítaná meg Baróton Kovászna megye első ipari parkját. Hassan Sert egy 18 tagú háromszéki küldöttséget hívott meg a hétvégére Isztambulba, hogy az ottani ipari parkban győződjenek meg annak gazdaságfejlesztő hatásáról.
„Inkább nem megyek vissza dolgozni, de nem adom kétéves gyerekemet idegenek kezére” – mondta a sepsiszentgyörgyi Ildikó, akinek a kislánya egy hónap múlva tölti be a két esztendőt. A kétéves gyermeknevelési szabadság lejárta után a legszerencsésebb esetekben a nagyszülők vigyáznak az apróságokra.
Őrizetbe vette a Hargita megyei rendőrség a whiskys rablóként elhíresült Ambrus Attila Fitódon élő bűntársát. Veress Lászlót hamarosan kiadják Magyarországnak.
Azonnali hatállyal menesztették tisztségéből Vincze Jánost, a gyergyószentmiklósi közüzemek, a Go Rt. igazgatóját a kedd délutáni közgyűlésen. A helyi tanács közszolgálati bizottsága ugyanis kielemezte a cég tevékenységét, és több rendellenességet észlelt.
Elvi okokkal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökségének legitimitása körül kialakult vitával magyarázza az alakulat alelnöki tisztségéről való lemondását Árus Zsolt.
Nem indul a parlamenti választásokon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben Smaranda Enache. A Pro Europa Liga társelnöke – aki Maros megyei jelöltként szállt volna versenybe – tegnapi sajtótájékoztatóján a Krónika kérdésére elmondta, a kormánypárt megyei szervezete állandó bizottságának döntése akadályozta meg abban, hogy részt vegyen a november 30-i megmérettetésen.
Olosz Gergely Kovászna megye új parlamenti képviselője, az RMDSZ-es politikus tegnap tette le az esküt az alsóházban. A sepsiszentgyörgyi közgazdász az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterré való megválasztása után megüresedett képviselői széket vette át.
A Máramaros megyei Majszin, valamint a Beszterce-Naszód megyei Borgóprund helység mártírtelepüléssé nyilvánításáról fogadott el tegnap törvényt a képviselőház. Az alsóház nem vetette el annak gondolatát, hogy a második világháborúban véráldozatot adó más, magyar és német helységek is hasonló megtiszteltetésben részesüljenek.
Taxisblokád bénította le tegnap délelőtt Marosvásárhely főterét. A központi sétány mellett összegyűlt több mint száz taxis azért tiltakozott, mert a városvezetés a szabályozottnál jóval nagyobb számú személynek engedélyezte a taxizást.
A képviselőház napirendre tűzheti a ciántechnológia bányákban való használatának betiltását szorgalmazó törvényjavaslatot, mellyel megakadályozható a verespataki bányaberuházás.
Marosvásárhely
Bezár a repülőtér
Tizenhárom járatot érint majd az október 14–18. közötti időszakra beütemezett kifutójavítási munkálat a marosvásárhelyi repülőtéren – tájékoztatott tegnap Ştefan Petru Runcan, a repülőtér igazgatója. Elmondta, három Wizz Air-, öt Tarom- és öt Malév-járatot kénytelenek felfüggeszteni ebben a periódusban.
Felújítják a Magyarország és Románia határát átszelő másodrendű utakat a két ország közötti átjárhatóság megkönnyítése érdekében. A terv kivitelezéséről várhatóan a soron következő közös kormányülésen döntenek.
Képviselő-jelölti irodát nyitott tegnap Csuzi István RMDSZ-es nagyváradi képviselőjelölt. Az MPP-ből átigazolt politikus a polgári párt szimpatizánsainak a szavazatára is számít.
A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete, bár nem ért egyet vele, tudomásul veszi az országos elnökség döntését, és legkésőbb péntekig nyilvánosságra hozza, kik azok a független jelöltek, akiket támogatnak – döntöttek a megyei szervezet hétfő esti ülésén.
„A tényállás nem változott: a római katolikus iskola teljes személyzetével beolvadt a Báthory-gimnáziumba, és az oktatási minisztérium erről szóló rendelkezése nem veszítette érvényét” – nyilatkozta tegnap a Krónikának Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes annak kapcsán, hogy a Kolozs megyei tanfelügyelőség visszavonta a kolozsvári Pázmány Péter általános iskola és gimnázium igazgatója, Schuller Hajnal iskolaigazgatói kinevezését.