Maros megye: útjelzések helyett gödörfestés

Maros megye: útjelzések helyett gödörfestés

Ma másodjára írnak ki versenytárgyalást a Marosvásárhelyt Dicsőszentmártonnal, a csergedi tetőn keresztül összekötő megyei út foltozgatására. A tengelytörő 142-es megyei utat a Maros megyei önkormányzat jóval a nyár beállta előtt meg szerette volna javíttatni, azonban az első licitre egyetlen vállalkozó sem jelentkezett teljes dossziéval.
2009. június 16., kedd

„Székely számtáblák” a szolgálati gépkocsikon Háromszéken

SIC-jelzésű rendszámtáblákkal szerelték fel a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Kovászna megyei tanács által használt hivatali gépkocsikat. Az autókra a Székelyföld térképét és a székely zászlót, valamint a SIC rövidítást ábrázoló matricát is felragasztották.
„Székely számtáblák” a szolgálati gépkocsikon Háromszéken
2009. június 16., kedd

Rövidebb vakációt vagy szombati tanítást javasolnak

Mennyi időt töltenek a diákok a tanintézményekben, hány óráról és miért hiányoznak- a romániai iskolások körében erről készült felmérésének eredményeit mutatta be a fővárosi Neveléstudományi Intézet. A dokumentum szerint a tanárok az iskolai program átszervezését javasolják, de megoldásként nem az óraszámcsökkentést, hanem a tanév meghosszabbítását, vagy a tanítási napok szombatra való kiterjesztését javasolják.
Rövidebb vakációt vagy szombati tanítást javasolnak
2009. június 16., kedd

Kikaparta társa szemét a gyerekotthonban - elbocsátják a felelős gondozókat

Elbocsátják a Kolozs megyei Nemeszsukon működő gyermekotthon három gondozóját, akik felelőssé tehetők a múlt heti baleset miatt, amikor egy 12 éves, súlyos idegbetegségben szenvedő kislány kikaparta mozgásképtelen társa szemét.
Kikaparta társa szemét a gyerekotthonban - elbocsátják a felelős gondozókat
2009. június 16., kedd

Erkölcsi, anyagi kártérítésért küzdenek a volt politikai foglyok

A kommunista rezsim áldozatainak erkölcsi és anyagi kártérítéséért, jogaik érvényesítéséért kíván hatékonyabban küzdeni a Volt Politikai Foglyok Egyesülete – hangzott el a több mint 2500 tagot számláló szervezet Maros megyei képviseletének napokban megtartott évi közgyűlésén.
Erkölcsi, anyagi kártérítésért küzdenek a volt politikai foglyok
2009. június 16., kedd

Harminchat tömbházat hőszigetelnek Nagyváradon

Elkezdődhet a tömbházak hőszigetelése Nagyváradon. A megyeszékhelyen első körben 36 tömbház vesz részt a kormány által támogatott programban, ezeknek a műszaki és gazdasági paramétereit fogadta el a helyi tanács hétfői ülésén.
Harminchat tömbházat hőszigetelnek Nagyváradon
2009. június 16., kedd

Élőlánc az önálló Bolyai Egyetemért

Élőlánccal emlékeznek a Bolyai Egyetem beolvasztásának 50. évfordulóján, pénteken, június 19-én Kolozsváron a helybeli, valamint az országos ifjúsági szervezetek. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Farkas (Kogălniceanu) utcai főépülete előtt 20 órakor tartandó tüntetésre több száz résztvevőt várnak.
Élőlánc az önálló Bolyai Egyetemért
2009. június 16., kedd

Bécsbe készülnek a Krónika nyertesei

A Krónika Teljesítjük vágyait című játékának főnyereménye Dicsőszentmártonba került: lapunk és a Galatea Travel utazási iroda jóvoltából Bécsben töltheti a hétvégét a Kis-Küküllő menti városban élő Orosz házaspár.
Bécsbe készülnek a Krónika nyertesei
2009. június 16., kedd

Bankettről a kórházba

Több ellenőrzést és vizsgálatot rendelt a kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság, miután több végzős fiatal is ételmérgezést kapott a kicsengetéseket követő banketteken, az egyik megyeszékhelyi vendéglőben.
Bankettről a kórházba
Bankettről a kórházba
2009. június 16., kedd

Bankettről a kórházba

2009. június 16., kedd

Végzetes áramütés a fürdőszobában

Halálos áramütést szenvedett egy 17 éves brassói lány vasárnap éjjel. A rendőrség közleménye szerint a Johannes Honterus Gimnázium diákja lemerült laptopjának tápkábelét próbálta bedugni a fürdőszobai csatlakozóba, valószínűleg nedves kézzel. A kétségbeesett szülők hívására a helyszínre siető mentősök már nem tudtak segíteni a lányon. A baleset körülményeit a villamos művek szakembereinek bevonásával vizsgálja a rendőrség.
Végzetes áramütés a fürdőszobában
2009. június 16., kedd

Hajléktalanok gyújtogattak Temesváron

Égő cigaretta miatt gyulladt ki tegnap a temesvári északi pályaudvaron állomásozó régi személyvonat egyik kocsija. Az állomás alkalmazottjai által riasztott tűzoltók alig egy óra alatt tudták eloltani a tüzet. Mint kiderült, az évekkel ezelőtt forgalomból kivont kocsikban hajléktalanok húzódnak meg éjszakánként, valószínűleg ők okozták a tüzet is. Az északi pályaudvar személyzete szerint annak ellenére, hogy a városi rendőrség épülete az állomás...
Hajléktalanok gyújtogattak Temesváron

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2009. június 16., kedd

Nagyvárad – az önkormányzat kezeli a püspöki rezidencia kertjét

Tizenöt évre átveszi a nagyváradi önkormányzat a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségtől a barokk palota kertjének kezelését. A 44 ezer négyzetméteres park a rajta álló épületekkel, a székesegyházzal és a püspöki palotával, amelyben évtizedekig a Körösvidéki Múzeum székelt, 2004 óta a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tulajdonában van, ugyanis ekkor szolgáltatták vissza az egyháznak a kommunizmus idején államosított ingatlant.
Nagyvárad – az önkormányzat kezeli a püspöki rezidencia kertjét
2009. június 15., hétfő

Érettségi: tételek és puska-programok a világhálón

Országszerte mintegy 200 ezer diák kezdi el június 22-én az érettségi vizsgákat. A vizsgák tételmodelljei néhány hónapja elérhetők az interneten. Az oktatásügyi minisztérium azt tervezi, hogy a jövő évtől háromra csökkenti az érettségi vizsgák számát.
Érettségi: tételek és puska-programok a világhálón
2009. június 15., hétfő

Belső vizsgálat a kórházban egy terhes kismama halála miatt

Belső vizsgálatot rendeltek el a Szatmár megyei kórházban, miután egy terhes nő meghalt beutalását követően. Constantin Demian,a kórház szóvivője szerint a terhesség 23-ik hetében levő nő pénteken jelentkezett a kórházban rosszullét miatt. Az orvosok megállapították, hogy a magzat meghalt, így a műtét mellett döntöttek. Ez alatt azonban komplikációk merültek fel, a nőt így Bukarestbe akarták szállítani. A 34 éves kismama azonban útban a repülőtér...
Belső vizsgálat a kórházban egy terhes kismama halála miatt
2009. június 15., hétfő

Kilátástalan munkaerőpiac Hargita megyében

Az előző évekhez képest a 2009-es év első öt hónapjában jelentős csökkenést mutatott a munkahelyi alkalmazások száma Hargita megyébeni – jelenettei a megyei Munkaerő-elosztó Ügynökség. Az amúgy is viszonylag magas munkanélküliségi ráta tovább emelkedett a gazdasági válság miatt.
Kilátástalan munkaerőpiac Hargita megyében
2009. június 15., hétfő

Nagy emberek szobrai Háromszéken

Márton Áron, a neves erdélyi római katolikus püspök szobrát avatták fel tegnap Kovásznán, míg a szintén háromszéki Szentkatolnán Bálint Gábor orientalista büsztjét leplezték le a hétvégén.
Nagy emberek szobrai Háromszéken
Nagy emberek szobrai Háromszéken
2009. június 15., hétfő

Nagy emberek szobrai Háromszéken

2009. június 15., hétfő

A Krónikával nyaralhatnak olvasóink

Wellnesshétvégét nyertek a Teljesítjük vágyait elnevezésű nyereményjátékunkon
A Krónikával nyaralhatnak olvasóink
A Krónikával nyaralhatnak olvasóink
2009. június 15., hétfő

A Krónikával nyaralhatnak olvasóink

2009. június 15., hétfő

Nagyvárad: színielőadás az omnibuszon

Korabeli járművekkel ünnepelte a nagyváradi villamosközlekedés 103 éves fennállását a hétvégén a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL). Bár műszaki problémák miatt a Szegedről hozott nosztalgiavillamos nem járhatta be Nagyvárad utcáit, a felújított omnibusz egész hétvégén körbe-körbefurikázta a főleg gyerekekből álló utazóközönséget a Rhédey-parkban.
Nagyvárad: színielőadás az omnibuszon
Nagyvárad: színielőadás az omnibuszon
2009. június 15., hétfő

Nagyvárad: színielőadás az omnibuszon