[FRISSÍTETT] Lemondott csütörtökön Hargita megyei tanácsosi tisztségéről Szász Jenő. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke azzal indokolta döntését, hogy a testületben a frakciók közti párbeszéd helyett az RMDSZ-többség diktatúrája uralkodik.
Augusztus 7-éig adott ultimátumot Emil Boc kormányfő a gazdasági minisztériumnak arra, hogy megoldást találjon a Fehér megyei Veresvölgyön (Roşia Poieni) működő állami rézbányából eredő környezetvédelmi veszély elhárítására.
„Úgy vélem, Borszék ezzel az akcióval elindult a haladás útján” – fogalmazott egy helybéli asszony a budapesti Ars Topia Alapítvány szervezésében zajló Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka egyik esti vitafórumán.
Két munkás meghalt, egy pedig súlyos állapotban került kórházba a szerdáról csütörtökre virradóra történt munkabaleset nyomán az állati eredetű hulladékot begyűjtő dési Protan Rt.-nél.
Egyes magyar történelmi egyházak csak felét, mások csak tíz százalékát kapták vissza a kommunizmusban államosított tulajdonaiknak Kolozs megyében – derül ki egy csütörtökön bemutatott jelentésből.
Szatmár város képviselő-testülete jóváhagyta azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi a Kölcsey Ferenc Főgimnázium áthelyezését a volt katolikus zárdaiskola épületébe. Amint arról már tájékoztattunk, a reformárus egyház jogos tulajdonosként visszakapta a Béke téri saroképületet, így a Szatmár megyei elitlíceumnak ki kell költöznie az ingatlanból.
Aláírásgyűjtést szervez az orvosi vizitdíj bevezetése ellen
az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Az íveket a szövetség minden megyei irodájában alá lehet írni hétfőtől egészen augusztus végéig.
Csütörtöki ülésén fogadta el Szatmárnémeti városi közgyűlése azt a határozattervezetet, amely pontos kritériumokat tartalmaz a szociális lakások kiosztására vonatkozóan. A helyi tanács ezzel a döntésével kívánja megszüntetni a szükséglakások kiutalása körüli folyamatos vitákat.
Etnikai tisztogatás – az első lépés a területi autonómiához; Együtt Európába – romák nélkül?; Hargita megye mindenekfelett, az igazságszolgáltatás és az emberi jogok felett; Nem az öntörvénykezésre egy jogállamban – ehhez hasonló jelszavakat skandált a csütörtökön Csíkszeredában tiltakozó roma szervezetek mintegy 60 képviselője. A Romani Criss szervezte tüntetésre Bukarestből, Fehér, Szilágy, Kolozs, Maros és Gorj megyéből érkeztek résztvevők,...
Lemondott tisztségéről Sarkadi Zsolt, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója. Sarkady személyes okokkal indokolta lemondását, az intézmény vezetését ideiglenesen Tódor Albert volt nagyszalontai polgármester vette át.
Bűnszervezet támogatása és zsarolásra való felbujtás gyanújával vádat emeltek a kolozsvári CFR futballklub tulajdonosa, Pászkány Árpád Zoltán ellen a szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes igazgatóság (DIICOT) ügyészei. Az ügyészek állítása szerint Pászkány jelentős anyagi támogatás fejében saját üzleti érdekeinek kiszolgálására, illetve üzleti ellenfelei lejáratására használta fel a Gazeta-sajtótröszt kiadványait. A lapcsalád vezetői ellen...
Népszavazás kiírását javasolja a Pro Europa Liga Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármester eltávolítása érdekében – jelentette be Smaranda Enache, a szervezet társelnöke, aki szerint a városvezető több szabálysértést is elkövetett az önkormányzat élén.
Négy teljesen felszerelt új tűzoltóautót kapott a Hargita Megyei Tanács. A műszaki mentésre és elsősegélynyújtásra alkalmas autókat a Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázat keretében nyerték.
Felfüggesztették a tegnap elkezdett sztrájkot a kolozsvári diagnosztikai és gyógykezelési központ alkalmazottai, miután a tiltakozók egy csoportja tárgyalt a megyei egészségügyi igazgatóság képviselőivel az elmaradt júniusi bérekről.
A Nagyváradi Állami Egyetem főépületével átellenben található, Rulikowsky utcai telken működhet tovább a Képzőművészeti Kar, miután a helyi önkormányzat tegnapi ülésén átadta a területet az intézménynek.
Közel háromszorosára nőtt a közúti balesetek száma Kolozs megyében azóta, hogy a rendőrség felfüggesztette a rögzített radarok működését. A közbeszerzéseket szabályozó hatóság 47 önkormányzatot perelt be a traffipaxok üzemeltetéséről szóló szerződések miatt.