Bővítenek. Még több hely jutna a sétálni, sportolni akaróknak a kolozsvári Szamos-parton
Fotó: Rostás Szabolcs
Elkezdődhet a Szamos-part sétálóövezetté való átalakítása, miután a kolozsvári polgármesteri hivatal megkapta az ehhez szükséges uniós támogatást. A Kis-Szamos Ferenc József (Horea) útig terjedő partszakasza 25,5 millió euróból újul meg.
2020. május 25., 20:542020. május 25., 20:54
2020. május 25., 22:502020. május 25., 22:50
További zöldövezetek, kerékpárutak, elektromos töltőállomások kialakítása szerepel abban a projektben, melynek keretében a Kis-Szamos kolozsvári partszakaszának egy része a város egyik legnagyobb sétálóövezetévé válna. A kolozsvári polgármesteri hivatal ugyanis múlt héten aláírta az erre vonatkozó uniós szerződést: a Regionális Operatív Program (POR) keretében futó projekt szerint 25,5 millió eurót (123,7 millió lejt) fordíthat a Szamos-part felső, Ferenc József (Horea) útig terjedő szakaszának a felújítására – számolt be a Ziarul Financiar.
A folyópart helyreállítására, jobb kihasználására még 2017-ben írt ki ötletbörzét a városvezetés az építészkamarával közösen, a nemzetközi versenyt a spanyol Práctica cég nyerte. Ennek képviselője, José Mayoral Moratilla építész úgy nyilatkozott, hogy projektjük révén
Fotó: https://www.beta-architecture.com/
A spanyol cég terve ugyanis jobban összekapcsolná a folyó két partját egymással, illetve a közeli parkokkal, ezáltal megnövelve a zöldövezetek területét. De a tervben új gyalogoshidak és bicikliutak kialakítása is szerepel, sőt elektromos járművek számára is létrehoznak itt töltőállomásokat.
„Radikálisan megváltoztatja Kolozsvár arculatát” – jelentette ki a finanszírozást nyert tervről egy rádiós műsorban Emil Boc polgármester, „nagyon kiterjedt, tartalmas és nagylelkű” projektként értékelve azt.
A spanyol cég terve szerint a Babeș park mellett található Rózsák parkját (Parcul Rozelor) is a folyóparthoz csatolnák, illetve felüljáróval kötnék össze a Dónát (Grigorescu) negyed felőli parton található játszóterekkel, sportpályákkal. Ezen az oldalon továbbá sétálóutcává alakítanák a Kolozsvár Arénával szemben lévő, folyóparti Gavril Muzicescu utcát.
Fotó: https://www.beta-architecture.com/
De a kereskedelmi és iparkamara mögötti részt is átalakítják: felszámolják a jelenlegi parkolót, kis teret hozva létre, melyet összekötnek a folyóparti zöldövezettel. A Szamos-part helyreállítására vonatkozó uniós projektet még tavaly májusban jóváhagyta a helyi tanács, hangsúlyozva:
A finanszírozás biztosítására azonban várni kellett, a korábbi PSD-kormány ugyanis blokkolta a projektet arra hivatkozva, hogy a kolozsvári önkormányzat már lehívta a számára kiutalható európai uniós forrásokat. Így a kincses város már csak a fel nem használt pénzalapok újraosztásában reménykedhetett, ami meg is történt – nyilatkozta a Transilvania Reporter lapnak Ovidiu Cîmpean, a kolozsvári városháza helyi fejlesztésekért felelős igazgatója. Aki szerint a minisztérium év elején lehetővé tette, hogy a különböző programokból megmaradt pénzt azok a városok kapják, melyeknek „felnőtt, kulcsrakész” terveik vannak. Elmondta,
Fotó: https://www.beta-architecture.com/
Ovidiu Cîmpean arra is kitért, hogy a most finanszírozást nyert projekt csak a Szamos-part felújításának első szakaszát foglalja magában.
Külön projekt vonatkozik majd a régi sportcsarnok előtti parkoló teresítésére és az Armătura park melletti folyószakaszra, ahol új hidat is építene a városvezetés, az igazgató szerint ezekre a következő hetekben írhatják alá a finanszírozási szerződést. A kolozsvári önkormányzat április 30-áig – tehát a mostani szerződés aláírása előtt – 720,6 millió lej (mintegy 150 millió euró) értékben nyert uniós támogatást a Regionális Operatív Program (POR) keretében.
Fotó: www.beta-architecture.com
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
szóljon hozzá!