2009. január 07., 09:142009. január 07., 09:14
A négyzet alakú, négy sarokbástyával ellátott, mintegy harminctermes épületet és a hozzá tartozó közel 15 hektáros kastélyparkot az utolsó tulajdonos oldalági leszármazottja, a Kanadában élő Barcsay Tamás egyetemi tanár igényelte vissza. Jogi képviselője, Eckstein Ottó ügyvéd kérdésünkre elmondta, amikor 2002 februárjában ügyfele nevében benyújtotta a visszaigénylési dossziét, azt gondolta, egy év alatt megtörténik a restitúció. Ehelyett hét éve tologatják az aktákat. Megjegyezte, menet közben többször is megváltoztatták a törvényeket, és a politikai széljárás is állandóan befolyásolta a folyamatot. A baloldali kormányok idején leállt, a jobboldaliak idején általában felgyorsult a restitúció.
Először arra hivatkozva utasították el a kérvényt, hogy a kastélyban közintézmény működik. 2002-ig ugyanis a gyermekvédelmi hatóság használatában állt az épület, mely elméletileg árvaházat működtetett benne. Amint a Ziua de Cluj egy korábbi cikkében írta, a gyakorlatban jó ideje csak raktárként használták a kastélyt, melyet 2002 szeptemberében egy kormányhatározat utalt a megyei önkormányzat felügyeletébe.
Eckstein Ottó elmondása szerint neki kellett felhívnia a megyei hatóságok figyelmét arra, hogy a közintézmény immár elköltözött az épületből, és a törvény értelmében az már természetben is visszaszolgáltatható.
Legutóbb az lehetetlenítette el a folyamatot, hogy a telekkönyvi hivatalból eltűnt a kastélykert egyik parcellájának a telekkönyve. Az ügyvéd azzal érvelt, hogy a parcella nyilvánvalóan a kastélykert része, és azt kérte, bizonyítsa be a megyei tanács, hogy ő a telek tulajdonosa. Ilyen bizonylatot azonban a tanács sem tudott bemutatni. Eckstein Ottó elmondta, ügyfele arra is felhatalmazta, hogy tegyen feljelentést a telekkönyvet eltulajdonító ismeretlen tettes ellen, erre azonban egyelőre nem került sor. Időközben ugyanis belátták, a kastély és a kastélykert nagyobbik része a vitatott 713-as helyrajzi számú parcella nélkül is visszaszolgáltatható. Az ügyvéd elmondta, Barcsay Tamás erről a parcelláról sem mondott le, ezért tovább folytatódik a jogi küzdelem. Le kellett viszont mondania a kastély egykori istállójáról, mely az E60-as országútról is látható. Ez ugyanis időközben törvényes úton került magántulajdonba.
A gyalui várkastély első írásos említése 1439-ből való. Kezdetben a váradi, majd az erdélyi püspökséghez tartozott, de az évszázadok során számtalanszor cserélt gazdát, hosszabb-rövidebb ideig megannyi erdélyi nemesi család birtokolta. 1541. december 29-én Fráter György ebben az épületben kötött megállapodást a habsburgokkal, hogy a magyar korona és az ország egésze Ferdinándra száll, ha az kiűzi a törököt az országból. A terv azonban kudarcot vallott: Magyarország három részre szakadt. A négyzet alakú épület második emeletét 1836-ban bontották le. 1861-ben tűzvész pusztította el a tetőzetet. A helyreállítás során temették be az épületet körülvevő várárkot, és ekkor alakították ki a kastélyparkot is. A Bánffy-család tulajdonába került épületen 1911-ben végeztek legutóbb jelentős átalakításokat. A kastélyt 1948-ban Barcsay (született Bánffy) Katinkától vette el az állam.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.