Visszaadni a régi pompát

Ünnepélyes keretek között, az RMDSZ elöljáróinak jelenlétében adták át a Hargita megyei Borszéken a kormányalapokból épült sportcsarnokot és a SAPARD-ügynökség által finanszírozott terelőutat.

Jánossy Alíz

2008. november 21., 15:202008. november 21., 15:20

A 150 férőhelyes sportcsarnok kivitelezésének összértéke egymillió euró, amiből a tízszázalékos önrészként az önkormányzat a külső rendezési munkálatokat, illetve a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket végezte el. „Sporttelepet szeretnénk létesíteni a sportcsarnok köré, ennek egyik részét képezi az alig 500 méterre épülő új sípálya” – fejtette ki az ünnepélyes átadást követő sajtótájékoztatón Mik József polgármester. Mint mondta, az új létesítmény egyaránt szolgálja az üdülőtelepre látogató turistákat, illetve a helybéli lakosokat. Kovács Júlia, a Zimmethausen Antal Iskolaközpont igazgatója arra is kitért, hogy a diákok az iskolaközponttól két kilométerre lévő sportcsarnokban tartják majd a testnevelésórákat, szállításukat iskolabusszal oldják meg. „A megyei tanfelügyelőség megértette helyzetünket, és segítségünkre sietett az iskolabusszal. Ugyanis a település domborzati viszonyai miatt az önkormányzatnak nem sikerült az iskolához közelebb sportcsarnoképítésre alkalmas területet találni” – mondta az iskolaigazgató.

A teljes mértékben a SAPARD-ügynökség által finanszírozott, szintén egymillió euró értékű, 3,5 kilométer hosszúságú aszfaltutat védőkorlátokkal látták el, és 16 vízelvezető átereszt építettek az útszakaszon. Az erdők és tisztások között kanyargó keskeny út szintén egyaránt szolgálja a Borszékre látogató turistákat és a helybélieket. „Ezen az úton lehet majd kerékpározni, görkorcsolyázni, de nyitott lesz a személygépkocsi-forgalom előtt is” – részletezte Mik József polgármester, aki szintén a domborzati viszonyokkal indokolta, hogy nem építtethettek kétsávos utat.

„Borszék a huszadik század elején híres és keresett üdülőhely volt. Célunk egykori pompájának a visszaadása, hiszen az ásványvízforrások környékén kiépült üdülőtelepek Székelyföld értékei” – fejtette ki a megnyitón Markó Béla RMDSZ-elnök, hozzáfűzve, hogy az elkövetkező időszakban minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy beruházásokat eszközöljenek ezeken a településeken.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban