Fotó: Pinti Attila
Az Európai Bizottság (EB) már tavaly októberben kötelezettségszegési eljárás keretében szólította fel Romániát a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos uniós jog átültetésére – közölte keddi hírlevelében az RMDSZ.
2021. február 16., 12:242021. február 16., 12:24
2021. február 16., 12:592021. február 16., 12:59
A közlemény szerint ez az EB egy válaszleveléből derült ki, miután az RMDSZ és a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői kétszer is írásbeli kérdéssel fordultak az EB-hez az úzvölgyi katonatemetőben 2019-ben történt erőszakos eseményeket követően.
Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő szerint a mostani, második válasz
ugyanakkor azt is leszögezi, hogy az uniós jog helytelen alkalmazásának egyedi eseteit nemzeti szinten megfelelőbben lehet kezelni. Októberben Románia felszólítást is kapott az Európai Bizottságtól a gyűlölet-bűncselekmény bűncselekménnyé nyilvánítására.
Közleményben szólította fel az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet a román Igazságügyi Felügyeletet, hogy vizsgálja ki: miként tekinthette Daniel Constantin Gălbează moinești-i ügyész úgy, hogy nem minősül gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly júniusban skandált „Kifelé a magyaro
A keddi közlemény szerint Vincze Loránt meggyőződése, hogy a felszólítás – amelyre a brüsszeli testület mostani válaszában is hivatkozik – annak köszönhető, hogy a magyar képviselők felhívták a Bizottság figyelmét az úzvölgyi ügyben hozott ügyészségi döntés hibájára.
Ezért október 28-án két újabb kérdéssel fordultunk a Bizottsághoz, ezekre most, három és fél hónap után érkezett válasz. A Bizottság korábbi és mostani álláspontja között egyértelmű a szemléletváltás. Ráadásul ez tettekben is megmutatkozik, hiszen a Bizottság október 30-án kötelezettségszegési eljárás keretében felszólító levelet küldött Romániának a gyűlöletbeszédre vonatkozó uniós jog nem megfelelő átültetéséről” – fogalmazott Vincze Loránt.
A moinești-i bíróság csütörtöki határozatában érvénytelenítette a városi ügyészségnek azt a rendeletét, amellyel az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.
Az RMDSZ mostani tájékoztatása szerint
Románia ezenkívül kizárólag a faji, bőrszín szerinti, vallási, származás szerinti vagy nemzeti, illetve etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek csoportjával szembeni gyűlöletre uszító gyűlöletbeszédet nyilvánította bűncselekménynek, de azt nem, amikor a gyűlöletbeszéd e csoportok valamely tagja ellen irányul”
– mutatott rá a Bizottság felszólító levele. Mostani, képviselőknek írt válaszában a brüsszeli testület leszögezi,
függetlenül attól, hogy azok fajon, valláson, társadalmi nemen vagy szexualitáson alapulnak-e. Arra is emlékeztet, hogy az uniós jogszabályok teljes körű végrehajtásán és megerősítésén túl a cselekvési terv párbeszédet irányoz elő az érdekelt felekkel, köztük az érintett közösségeket képviselő szervezetekkel.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el Dărmănești város arra irányuló keresetét, hogy érvénytelenítsék az úzvölgyi katonatemetőt Csíkszentmárton közvagyonává nyilvánító önkormányzati határozatot.
Mint az RMDSZ közleménye is emlékeztet, a 2019-es úzvölgyi erőszakos eseményeket követően, amelynek során románok egy csoportja ismételten azt kiabálta, „ki a magyarokkal az országból”, az ügyész megalapozatlannak ítélte a keresetet. Megállapította, a nyilatkozatok nem egy egész közösséget céloztak meg, és nem egy meghatározott kisebbségi csoportnak, például fogyatékossággal élőknek vagy szexuális kisebbségnek szóltak, ezért nem tekinthetők gyűlöletbeszédnek, még akkor sem, ha egyértelműen magyar etnikumúakat céloztak meg.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
szóljon hozzá!