Fotó: A szerző felvétele
Közülük Virág Judit és Virág Julianna világosít fel. „Nem kevesebb mint 16 népes családot lakoltatnak ki hamarosan a Kossuth utcai nyomorúságos állapotban lévő épületből, olyanokat is, akik legalább 20 éve ott élnek – magyarázzák egymás szavába vágva. – Igaz, hogy nagyon rozoga már a ház, de nekünk úgy is jó volt, több, mint semmi. Most hová menjünk?” – panaszolta Virág Judit. A Kossuth utca 10. szám alatt élőknek körülbelül 5-6 éve ivóvizük sincs, mivel egyes családok nem fizettek a szolgáltatásért.
Mint kiderült, Marosvásárhely központjában, az egykori Kossuth utca 10. szám alatti régi, díszes homlokzatú ingatlan már a rendszerváltás előtt is zsúfolt nyomortanyának számított, az akkori kommunista városvezetés ugyanis szociális lakásokat alakított ki az egykoron államosított épületben. Az önkormányzat ’89 óta szabadulni próbál a nyomortanyától, azok lakóitól. Egy időben amiatt volt botrány, hogy Dorin Florea polgármester kijelentette: kiköltözteti a város központjából a romos ingatlanban élő családokat, az intézkedés azonban elmaradt. Az épületet időközben visszaszolgáltatták, az ingatlant egy Kanadában élő örökös kapta vissza, aki korábban beperelte a lakókat, így próbálta meg elérni a kilakoltatásukat, de mivel ez nem sikerült, inkább eladta a nagy épületet a városban több kereskedelmi egységgel rendelkező Time-Com cégnek.
„Nagyon sok a szociálislakás-igénylés városunkban. Pillanatnyilag három 8–10 négyzetméteres, szabad helyiséggel rendelkezünk. Ezek egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy ott családokat helyezzünk el – mondta a Krónika érdeklődésére a városháza szociális, művelődési ügyekkel és a városi vagyon kezelésével foglalkozó osztályának az igazgatója, Bakó László Attila. – Egészen biztos, hogy egy éven belül nem tudunk lakást adni ezeknek a családoknak”.
A marosvásárhelyi lakásigénylők várakozási listáján jelenleg 1500 név szerepel. Az utóbbi időben a polgármesteri hivatal évente körülbelül 30 kérést tudott kielégíteni. A hétvégén Borbély László fejlesztési, lakásépítési és területrendezési miniszter sajtótájékoztató keretében azt mondta: botrányos, ami történik, a vásárhelyi önkormányzatnak meg kell oldania a 16 család helyzetét. Az érintettek azt fontolgatták a napokban: ügyvédet fogadnak, pert indítanak a Time-Com cég ellen, így próbálják meg elodázni azt, hogy ténylegesen az utcára kerüljenek.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.