Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Medve jelenlétére figyelmeztette a Fugyivásárhelyhez tartozó Felkér lakosait szerda este a RoAlert – számolt be az Ebihoreanul.ro hírportál.
2023. július 06., 08:552023. július 06., 08:55
2023. július 06., 09:112023. július 06., 09:11
A Sebes-Körös völgyében, Nagyváradtól 16,5 kilométerre délkeletre fekvő, közel 95 százalékban románok által lakott település egyik gazdaságának a kerítése mellett, 22.45 óra környékén látták a nagyvadat – nyilatkozta a portálnak Camelia Roșca, a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője.
A helyi lakosoknak azt tanácsolták, hogy kerüljék a környéket, és maradjanak otthonaikban. Ha mégis találkoznának a medvével, akkor próbáljanak távolságot tartani, és semmiképp se fotózzák a nagyvadat.
„Anélkül, hogy magukat veszélynek tennék ki, védjék állataikat” – áll még a RoAlert-üzenetben.
Alig egy héttel korábban, július 29-én is láttak medvét Bihar megyében, akkor Vércsorog lakosait figyelmeztették üzenetben. A Nagyváradtól 40,5 kilométerre fekvő település a Királyhágó aljában található. De a hegyektől távolabb, a megyeszékhely közvetlen szomszédságában található Helyközpályiban is láttak május elején medvét.
A nagyváradiak és a környékbeli települések lakói eddig csak a város állatkertjében láthattak testközelből barnamedvét, most azonban példátlan helyzet állt elő: Nagyvárad tőszomszédságában észleltek egy vadon kószáló, veszélyes nagyvadat.
Heves vihar csapott le hétfőn este Nagyváradra és környékére, a tomboló elemek a nemrég felújított repülőtér új kerítésének egy darabját is kidöntötték.
Alap-, magiszteri és doktori képzésen összesen 28 ezer helyre várják a jelentkezőket a hétfőn kezdődött nyári felvételi időszakban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – tájékoztatta az MTI-t az erdélyi felsőoktatási intézmény.
A Romániában valaha mért legmagasabb éjszakai minimumot mérték vasárnap reggel. Bánsági és partiumi településen volt a legforróbb a hajnal vasárnap és hétfőn.
A rendkívüli hőség miatt további hat megyére – Kolozs, Szilágy, Brassó, Szeben, Kovászna és Maros – terjesztette ki hétfőn a kamionstopot a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
Ha egyes érettségizők számára az óvások örömre adtak okot, hiszen átmenő vagy az eredetinél nagyobb jegyet kaptak, mások számára katasztrófát jelentettek. Ez a helyzet egy belényesi diák esetében, aki a Samuil Vulcan Főgimnáziumban végzett.
Kolozs megyében, a Torda és Koppánd közti útszakaszon gázolt el egy gépkocsi egy medvét – számolt be róla a cluj24.ro.
A Bihar megyei rendőrök vizsgálatot indítottak, miután hétfőn két férfit holtan találtak a vasúti síneken Mezőbaj közelében „vasúti balesetre jellemző sérülésekkel”.
A kalotaszegiek gondos gazdái a rájuk bízott örökségnek: odaajándékozták a világnak, és ezzel megsokszorozták, anélkül, hogy elveszítettek volna bármit is – hangoztatta a Magyarság Házának igazgatója vasárnap Bánffyhunyadon.
Bűnvádi eljárás indult, miután meghalt szombat este a 36 éves négyfalui férfi, akire egy rendőr rálőtt, mert az baltával támadt egy csendőrre.
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)