2009. március 10., 18:352009. március 10., 18:35
Szász Jenő MPP-elnök kedden kiadott nyilatkozatában leszögezi: a párt belső szervezeti kérdései valamint személyi ügyei az MPP kizárólagos belügyének minősülnek, ezek tárgyalásának pedig a párton kívül nincs helye. „Aki ezzel ellentétesen cselekszik, az a Magyar Polgári Pártnak, azaz valamennyiünk közös ügyének kárt okoz\" - hangsúlyozza Szász Jenő, aki felkéri „mindazokat, akik személyi ügyekben a párton kívül kampányolnak\", hogy az MPP-ben folytassák ezt a tevékenységüket. „Felkérem továbbá mindazokat, akik a Magyar Polgári Párt elnöki vagy egyéb tisztségeire pályáznak, hogy éljenek a közös munkánk eredményeként megteremtett választás szabadságának a lehetőségével, a szabályzatainknak megfelelő eljárás szerint, és semmiképpen ne a Magyar Polgári Párt lejáratására alkalmas módon\" - olvasható Szász Jenő kedden kiadott nyilatkozatában.
Alulírottak, a Magyar Polgári Párt tagjai és tisztségviselői, akik közül többen főállásban, tudásunk és tehetségünk szerint, a Magyar Polgári Párt megerősödéséért dolgozunk, munkánk során pedig nem érünk rá a sajtón keresztüli folyamatos üzengetésre, közölni szeretnénk mindazokkal, akik az MPP-t kívülről vagy belülről támadják, hogy bomlasztó ténykedéseiktől megvédjük a Magyar Polgári Pártot. Nem engedjük meg senkinek, hogy szervezetünket rombolja. Megóvjuk minden olyan próbálkozástól, melynek célja, hogy pártunkat az RMDSZ-be visszavigye.
Felkérünk mindenkit, hogy legyen munkatársunk a Magyar Polgári Párt önállóságának megőrzésében, szervezetünk megerősítésében. Mi ezt a jövőépítő munkát továbbra is az alapítókkal és Szász Jenő elnökkel közösen kívánjuk végezni.
Mindenkit arra szólítunk, hogy ne ártson, hanem dolgozzon a Magyar Polgári Párt érdekében!
Bálint József, alpolgármester, MPP elnök, Sepsiszentgyörgy
Benedek László, polgármester, MPP elnök, Kápolnásfalu
Lőrincz Gyula, alpolgármester, Kápolnásfalu
Albert Tibor, polgármester, MPP elnök, Tusnádfürdő
Száfta András, alpolgármester, Tusnádfürdő
Mezei János, polgármester, MPP alelnök, Gyergyószentmiklós
Rácz Károly, polgármester, Kézdivásárhely
Fekete Károly, MPP elnök, Kézdivásárhely
Egyed József, polgármester, Gyergyóújfalu
Mihálydeák Ervin, alpolgármester, Gyergyóújfalu
Vajna Imre, MPP elnök, Székelyudvarhely
Antal Mihály, MPP elnök, Brassó megye szervezet
Berekméri Sándor, MPP ügyvezető elnök, Maros megyei szervezet
Molnár Tibor, alpolgármester, Szentegyháza
Kovács Lehel, alpolgármester, MPP elnök, Farkaslaka
Albert Mátyás, polgármester, Farkaslaka
Tekeres Csaba, alpolgármester, Etéd
Patakfalvi Dénes, MPP elnök, Székelykeresztúr
Nagy István, polgármester, MPP elnök, Barót
Hegedűs Pál, MPP elnök, Szatmár megyei szervezet
Zoltáni Csaba, polgármester, Székelyderzs
László Árpád, polgármester, Gyulakuta
Mihályi Ferenc, polgármester, Bögöz
Karsai Attila, alpolgármester, Zetelaka
Barabás Zsigmond, polgármester, Szentábrahám
Szász József, alpolgármester, Szentábrahám
Barabás Alpár, alpolgármester, Csíkszentdomokos
Mosdóczi Vilmos, polgármester, MPP elnök, Kaplony
Varga Károly, MPP elnök, Gyulakuta
Fejér Levente, alpolgármester, Zabola
Szarvadi József, alpolgármester, Kézdivásárhely
Téglás Lajos, alpolgármester, Koltó
Kiss István, MPP elnök, Marosvásárhely
Jánosi Anna, MPP elnök, Szatmárnémeti
Ferencz Botond, MPP elnök, Kovászna
Vadász Szatmári István, MPP elnök, Gyergyószentmiklós
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.