Újabb oltatlan gyerek halt meg kanyaróban, több mint 800-an fertőződtek meg az elmúlt héten

Képünk illusztráció •  Fotó: Tuchiluș Alex

Képünk illusztráció

Fotó: Tuchiluș Alex

Tavaly január elsejétől idén március 17-ig összesen 8845 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Krónika

2024. március 20., 12:572024. március 20., 12:57

Az Agerpres hírügynökség által idézett adatsorok szerint az elmúlt héten 825 új megfertőződést jegyeztek, és egy haláleset is történt: egy 1 éves és 2 hónapos, oltatlan kislány halt meg, aki a nővérétől kapta el a betegséget.

2023 elejétől mostanig kilencen haltak meg kanyaróban Romániában.

Az eddigi 8845 megbetegedést 40 megyéből és a fővárosból jelentették.

A legtöbb esetet Brassó (1397) és Maros (1041) megyében, valamint Bukarestben (1073) jegyzik.

Az oltások elektronikai jegyzéke (RENV) szerint 2023. december 6. és 2024. március 17. között 97 806 adagot adtak be a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen védettséget nyújtó háromkomponensű védőoltásból (ROR), ebből 15 759 dózist kilenc és tizenegy hónap közötti csecsemőknek.

korábban írtuk

Továbbra is sok a kanyarós eset, már nyolcan vesztették életüket 2023 elejétől
Továbbra is sok a kanyarós eset, már nyolcan vesztették életüket 2023 elejétől

Tavaly január elsejétől idén március 10-ig összesen 8020 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben