Fotó: Boda L. Gergely
Meghalt egy élesdi beoltatlan kétéves kisfiú, így 25-re emelkedett a kanyaróban elhunyt személyek száma – jelentette be csütörtökön Florian Bodog egészségügyi miniszter.
2017. május 11., 11:462017. május 11., 11:46
2017. május 11., 11:532017. május 11., 11:53
„A gyerek sokat szenvedett, az anyja külföldön dolgozik. Beutalták a kórházba, majd saját felelősségre kiadták, kapcsolatba került kanyarós személyekkel, két éves volt, és nem volt beoltva” – idézte a minisztert az Agerpres. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Bihar megyei gyerek véreredményei egyértelműen kanyaróra utalnak.
A közegészségügyi intézet összesítése szerint Romániában ajóval meghaladta az ötezret a megerősített kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta. A járvány Románia csaknem teljes területére kiterjedt: a 41 megye közül mindössze Kovászna, Tulcea, Galați és Vrancea megyéből nem jelentettek kanyarós megbetegedést.
A bukaresti egészségügyi minisztérium nemrég társadalmi vitára bocsátott egy törvénytervezetet, amely a szülőket és a közegészségügyi hatóságokat egyaránt felelőssé teszi, hogy a gyermekek megkapják a koruknak megfelelő védőoltásokat, szankciókat azonban nem szab meg. A tervezet szerint a tanintézményeknek a gyerekek beíratásakor oltási igazolást kell majd kérniük.
Florian Bodog csütörtökön leszögezte: a 25. halálos áldozat újabb figyelemfelhívás, hogy a szülőknek be kell oltatniuk gyerekeiket kanyaró ellen. „Létezik egy mondás, miszerint a védőoltás olyan a gyermek számára, mint a keresztelés. Akkor pedig miért ne oltatnánk be a kicsiket?" – tette fel a kérdést az egészségügyi miniszter.
Romániában azt követően jelent meg a kanyarójárvány, hogy a szülők tömegesen kezdték megtagadni a betegség elleni vakcina beadatását gyermekeiknek. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
szóljon hozzá!