Turistacsalogató Kopácsmezőn

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Bihar megyei Tasádfő falu melletti Kopácsmezőn létesít geológiai rezervátumot több civil szervezet és önkormányzat a Körösvidéki Múzeummal közösen. A terv szerint a helyszínen három tematikus útvonalat alakítanak ki barlangászat, archeológia és őslénytan témában, illetve egy információs központot hoznak létre.

Nagy Orsolya

2009. június 10., 10:172009. június 10., 10:17

A terület híres mészkővidék, amely védelem alatt áll, s a projektet irányító Nymphea Természetrajzi Társaság kezelésében van. A 100 hektáros kirándulóhely Nagyváradtól alig 25 kilométerre fekszik, a szakemberek szerint őslénytani, régészeti kincseket rejt, valamint két karsztbarlang is található a területen.

A projekt készítői szerint sajnálatos, hogy a városhoz és a népszerű fürdőkhöz közeli kirándulóhely szinte teljesen ismeretlen a túrázók körében, ráadásul sem pannók, sem egyéb jelzések nem segítik az eligazodást arrafelé.

Pedig geológiai és biológiai gazdagsága miatt szerintük akár az iskolai programban is szerepelhetne egy-egy kopácsmezei kirándulás, amely alkalmával a Váradon vagy a közeli falvakban tanuló gyerekek a helyszínen láthatnák a tananyagban szereplő geológiai jelenségeket, például a dolinákat, az ősi fosszíliákat vagy a számos ott élő védett kétéltűt, hüllőt, madarat és emlőst.

Ezenkívül a Félixfürdőn vagy Püspökfürdőn pihenő turistáknak is lehetne kirándulásokat szervezni ide, hiszen a fürdőhelyektől Kopácsmező mindössze 15 kilométerre fekszik. A barlangokban európai szinten védettnek nyilvánított denevérfajok élnek, ezért a Nymphea tervei szerint a lejáratokat körbekerítenék, hogy illetéktelenek ne hatolhassanak be.

Tasádfő kultúrházában ugyanakkor két teremben állandó őslénytani kiállítást látogathatnak majd az érdeklődők. A terület népszerűsítését mihamarabb el szeretnék kezdeni: a nyári vakáció idején már száz gyermeket visznek ide kirándulni, ősszel pedig negyven, biológia, történelem és földrajz szakos tanárnak szerveznek szakember által vezetett tanulmányutat. A 17 ezer lejes pályázatot a szervezetek a Környezetvédelmi Partnerségi Alapítványnál nyerték meg, a pályázók önrésze 4500 lejt tesz ki.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát
2025. július 31., csütörtök

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban

A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban
2025. július 31., csütörtök

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ

Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ