Román diákok és szülők tüntettek Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Facebook/Oana Malina Negrea
Iskolájuk felújításának befejezéséért tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának, a Mihai Viteazul Főgimnáziumnak a diákjai és szüleik pénteken, az öt éve tartó munkálatok befejezését kérve. A Calea Neamului (Nemzet Útja) szélsőséges szervezet szerint a székelyföldi város vezetése „blokkolja” a munkálatokat.
2025. május 23., 20:292025. május 23., 20:29
A sepsiszentgyörgyi sajtó beszámolója szerint pénteken délután mintegy kétszázan tiltakoztak a székelyföldi város polgármesteri hivatala előtt, kérve a beruházás mielőbbi befejezését, és azt, hogy jelenleg a város különböző pontjain tanuló diákok egyetlen épületben tanulhassanak.
A közösségi oldalakon közzétett videófelvételek szerint a tiltakozók azt skandálták, hogy elfogyott a türelmük, tetteket kérnek és nem szóbeli ígéretet. A transzparenseket tartó tüntetőket az eső sem tántorította el a tiltakozástól.
Cosmin Andraș, a szülői közösség egyik képviselője a Háromszék napilapnak úgy nyilatkozott:
Meggyőződésének adott hangot, hogy amennyiben a városvezetés és az önkormányzat szorgalmazza, befejeződhet az évek óta húzódó korszerűsítés.
Jakab István Barna városmenedzser a lap szerint arról biztosította a szülőket, hogy gyerekeik szeptembertől a munkálatok befejezésééig az iskola udvarán felállítandó konténerosztályokban tanulhatnak, és nem kell különböző helyszínekre ingázniuk.
Az iskolafelújítási munkálatok elhúzódását az okozta, hogy a kivitelezésre kiírt tendert egy kolozsvári építőcég nyerte, amely nem haladt az ütemterv szerint, ezért a városvezetés szerződést bontott vele.
A Maszol hírportál szerint Antal Árpád, a magyar többségű város polgármestere több ízben arról biztosította a szülőket, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek az ügy rendezése érdekében, és kérte: ne tulajdonítsanak etnikai színezetet az esetnek. Ennek ellenére a tiltakozást az úzvölgyi temetőben és a háromszéki megyeszékhelyen is több provokációt szervező Calea Neamului szervezet is népszerűsítette, közösségi oldalán azt állítva, hogy a városvezetés „blokkolja” a felújítást.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!