Sürgős beavatkozás kell. Feltétlenül szükség van legkevesebb 2000 szakember alkalmazására a várható „vírusroham” miatt
Fotó: Haáz Vince
Az egészségügyi rendszer átszervezésére készül a kormány a koronavírussal fertőzöttek növekvő számát látva, több feladat hárul majd a háziorvosokra. Első körben kétezerrel növelik a közegészségügyi igazgatóságoknál és a mentőállomásoknál elfoglalható munkahelyek számát.
2020. október 12., 08:172020. október 12., 08:17
Növelik a közegészségügyi igazgatóságok és a megyei mentőállomások alkalmazottainak számát – döntött legutóbbi ülésén a bukaresti kormány. A kabinet módosította a 2010/144-es kormányhatározatot, így összesen kétezerrel növelték ezeknél az intézményeknél az elfoglalható munkahelyek számát, egyformán elosztva a közegészségügyi igazgatóságok és a mentőállomások között. Az intézkedést azzal indokolták, hogy az országban jelentős mértékben növekszik a koronavírus-fertőzések száma, ez megterheli a szakembereket.
A lapunk által megszólaltatott egészségügyi szakpolitikus arra biztatja a pályakezdő asszisztenseket, orvosokat, hogy ezekben a nehéz időkben meghatározott időre is vállaljanak feladatot, mert tapasztalatot szereznek, és az időszak lejárta után a megbecsülés nem marad el, valószínű, hogy előnyük lesz a meghirdetett állások kiválasztásakor.
A kormány ugyanakkor a rendszer átszervezésére is keresi a megoldásokat. Ludovic Orban kormányfő felvetette, hogy köztes kórtermekbe helyezzék el azokat a betegeket, akik nincsenek annyira súlyos állapotban, hogy intenzív terápiás ellátásra szorulnának. Ezzel tehermentesítenék az intenzív terápiás osztályokat, a köztes kórtermekben a betegek az átlagos ellátásnál több figyelemben részesülnének.
Szombaton már arról is beszélt, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel
A bukaresti közegészségügyi igazgatóságnál tett látogatása végén a miniszterelnök rámutatott, a kórházban dolgozó orvosoknak a súlyos és közepes lefolyású esetek mellett nem jut idejük a könnyű lefolyású esetekkel is foglalkozni. „Ugyanakkor ezeknek a betegeknek is követni kell az egészségi állapotát, és úgy gondolom, hogy ebbe a munkába be lehet vonni a háziorvosokat, természetesen megfelelő fizetség ellenében” – fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő úgy véli, emellett
Nelu Tătaru ugyanakkor vasárnap már arról beszélt, hogy az elkövetkezőkben otthon mérnék fel azoknak a tünetmentes koronavírus-fertőzötteknek az állapotát, akiknek nincsenek más betegségeik, majd előjegyzés alapján jelentkezhetnek további kivizsgálásra. Azokat a tünetmentes fertőzötteket viszont, akiknek más betegségeik is vannak, továbbra is kórházban kezelik, a többiek pedig otthoni kezelésben részesülnek, háziorvosuk felügyelete alatt. Emellett a háziorvosoknak lehetőségük lesz együttműködni a megyei közigazgatási igazgatóságokkal a járványügyi vizsgálatok lefolytatásában is – mondta Tătaru.
Legkevesebb kétezer szakember alkalmazására feltétlenül szükség van, mert a következő időszakban tovább nő a rendszer terhelése – szögezte le megkeresésünkre Vass Levente, az RMDSZ szakpolitikusa. Hangsúlyozta ugyanakkor:
Vass Levente elmondta, személyesen ismer olyan szakembereket, elsősorban asszisztenseket, akik az állások meghirdetésére várnak. Ő maga arra ösztönzi a fiatalokat, hogy jelentkezzenek, a nehéz időkben vállalják a szolgálatot, bízva abban, hogy a jutalom nem marad el: a hat hónap letelte vagy a járvány lecsengése után a tapasztalatukat kamatoztatni tudják, és a meghatározatlan időre meghirdetett állásoknál előnyt élveznek majd.
A politikus ugyanakkor szükségesnek tartja az egészségügyi rendszer további átalakítását, a finanszírozást, a kórházak szerkezetét is módosítani kell. Meglátása szerint a kórházak nem működnek a jelenlegi járványhelyzetben elvárható kapacitással. Például a fertőzésgyanús beteget egyedül elkülönítik egy négyágyas kórteremben, vagy 24 órára benntartják azután is, hogy kijött a negatív teszteredménye, különben nem tudják elszámolni az ellátását.
– húzta alá Vass, aki úgy véli, újabb intenzív terápiás ágyak kialakítására van szükség, hiszen a jelenlegiek hamarosan betelnek. „Erre megvan a lehetőség, hiszen az ország az elmúlt hat hónapban több lélegeztetőgépet, automata fecskendőt és monitort szerzett be” – mutatott rá az egészségügyi szakember.
Magyar szürke marhát és francia húshasznosítású teheneket tartó mákófalvi gazda kongatta meg az elmúlt hetekben a vészharangot a kalotaszegi falvak legelőin kíméletlen pusztításba kezdett farkasok miatt.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a csütörtökön megnyílt aradi Agromalim Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Szakkiállításon.
Állategészségügyi könyvecske nélkül kínált eladásra héthetes, fajtatisztának mondott kutyakölyköket a nagybányai piacon egy ebtartó férfi, az állatvédelmi rendőrség bűnvádi eljárást indított ellene.
Öt ajánlat érkezett a Szatmárnémeti–Óvári (magyar határ) gyorsforgalmi út megépítésére kiírt, hónapokon át felfüggesztett versenytárgyaláson.
A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földrengés rázta meg Arad megyét szerdán este – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Arad megyében 144 magyar előkészítő osztályos kisdiák kap tanszerekkel felszerelt iskolatáskát az RMDSZ megyei szervezete és a magyarországi Rákóczi Szövetség jóvoltából.
Szeptember 6-án, pénteken megkezdi az OTP Bank Románia a 2023-2024-es tanévre szóló oktatási-nevelési, valamint hallgatói támogatások folyósítását – közölte a Krónikával a pénzintézet.
A katasztrófavédelmi felügyelőséget tíz helyszínre riasztották véletlenszerűen, figyelmetlenség vagy szándékos gyújtogatás miatt elharapódzó lángokhoz.
Őrizetbe vettek egy Szeben megyei rendőrt, aki szeptember elsején este megütött és megrugdosott egy gépkocsivezetőt Nagydisznódon – nyilatkozta szerdán az Agerpresnek Teodora Iacob, a nagyszebeni bírósági ügyészség szóvivője.
Újdonságokat kínál a Babeș–Bolyai Tudományegyetem őszi felvételi ülésszakán az alapképzésre és mesterire jelentkezőknek, ugyanakkor a 2024/2025-ös tanévvel kezdődően Romániában elsőként magyar nyelvű duális képzéseket is indít.
szóljon hozzá!