FRISSÍTVE – Megérkezett a szentatya Romániába – Óriási várakozás előzi meg a történelmi csíksomlyói pápalátogatást

Rostás Szabolcs 2019. május 31., 09:21 utolsó módosítás: 2019. május 31., 11:44

Leszállt pénteken fél 12 előtt nem sokkal a Ferenc pápát szállító repülőgép a bukaresti Henri Coandă légikikötőben, és a szentatya megkezdte háromnapos romániai látogatását. Óriási várakozás előzi meg a katolikus egyházfő apostoli körútját.

Fotó: Vatican News

Ferenc pápát Klaus Johannis államfő és felesége, Carmen fogadta a bukaresti Henri Coandă repülőtéren, ahol rengetegen – köztük nagyon sok gyermek – várták a katolikus egyházfőt. A légikikötő kifutópályája előtt leterített vörö szőnyeg közelében tartózkodtak a romániai katolikus egyházfők, közöttük az erdélyi magyar katolikus egyházi vezetők is, élen Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel. Ferenc pápa őket is köszöntötte, Böcskei László nagyváradi megyés püspök kezet is csókolt neki. A szentatya fővárosi programja az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotában kezdődik, ahol a román államfőn kívül Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, illetve a civil társadalom képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival is találkozik.

Pénteken délután Daniel ortodox pátriárkával találkozik zárt ajtók mögött, majd beszédet mond a román ortodox egyház állandó zsinata előtt. Ferenc pápa és Daniel pátriárka – az ortodox hívők jelenlétében – közösen keresi fel a még befejezetlen, de tavaly decemberben már felszentelt ortodox székesegyházat, a Nemzet Megváltása-katedrálist. Este a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban, amit környező utcákban és tereken kivetítőkön követhetnek figyelemmel a hívek.

Ferenc pápa érkezése előtt videoüzenetben köszöntötte romániai híveit.

„Járjunk együtt, amikor megtanuljuk megőrizni gyökereinket és a családot, amikor gondoskodunk a gyermekek és a mellettünk élő testvéreink jövőjéről, amikor legyőzzük félelmeinket és előítéleteinket, amikor engedjük, hogy leomoljanak azok a korlátok, amelyek elválasztanak egymástól” – idézte a szentatya üzenetét az MTI. Pietro Parolin bíboros, a szentszék államtitkára szerint Ferenc pápa romániai látogatása – amelynek egyik kiemelkedő állomása Csíksomlyó lesz – azt szolgálja, hogy túl lehessen lépni a „történelmi megosztottságon”.

Megenyhült az ortodox egyház

Rengeteg jelző elhangzott a hivatalos bejelentés óta Ferenc pápa romániai, erdélyi látogatásának jelentőségével kapcsolatban, ezek közül elég csupán a történelmit megemlíteni. De hogy valójában mekkora horderejű esemény – mondhatni szenzáció – a május 31. és június 2. közötti apostoli körút, az abban is megmutatkozik, hogy a Google keresési találatai között két és félmillió fölött jár a pápa + Erdély összetétel.

Az erdélyi katolikus hívek körében több évtizedes várakozás előzte meg Szent Péter utódjának látogatását (a kommunizmus éveiben egy ilyen vizit szóba sem jöhetett), éppen ezért leplezetlen csalódást okozott egyházi berkekben, hogy

II. János Pál 1999-ben felkereste ugyan Romániát, de vendégeskedése csak Bukarestre szorítkozott.

Bár a később szentté avatott János Pál történelmet írt azáltal, hogy ő volt az első római katolikus egyházfő, aki többségében ortodox országba látogatott, ennek az lett az ára: Erdélyt és az ott élő magyar híveket nem keresheti fel. Azóta olyannyira enyhült a román ortodox egyház álláspontja, hogy már tavaly szívesen látták volna Krisztus földi helytartóját Romániában, sőt az erdélyi körútra is rábólintottak. A Vatikán azonban nem kívánt asszisztálni Erdély és a Román Királyság egyesülése centenáriumának megünnepléséhez, mindazonáltal Ferenc pápa ragaszkodott ahhoz, hogy a lakosság mintegy öt százalékát kitevő római, illetve görög­katolikusok kívánságának eleget téve felkeresse őket. „Számunkra öleléssel és bátorítással, ajándékkal és kihívással ér fel, hogy beteljesül a szentatya által a romániai katolikus püspököknek tavaly tett ígérete, miszerint otthon akarja meglátogatni híveit Erdélyben” – árulta el érdeklődésünkre a pápalátogatás előzményeit és várakozásait Böcskei László nagyváradi megyéspüspök.

A szentatya gépe a Róma-Fiumicinói repülőtérről szállt fel Fotó: AP Photo/Alessandra Tarantino

Bár a szentatya idén négy helyszínt – Bukarest, Balázsfalva, Csíksomlyó és Jászvásár – is felkeres Romániában, jelzésértékű, hogy ezek közül

egyedül a székelyföldi Mária-kegyhelyen, a katolikus székelyek közel félezer éves búcsújáróhelyén tart szabadtéri misét.

Tekintettel arra, hogy a csíksomlyói hegynyeregbe évről évre több százezren elzarándokolnak, nem lesz ez másképp a június elsejei szertartáson sem.

A Hármashalom-oltár elé a szervezők ívelt tetőt állítottak, amely befödi az oltár megnagyobbított terét Fotó: Pinti Attila

Államfőnek kijáró biztonsági intézkedések

Valamennyi helyszínen példa nélküli, államfőnek kijáró biztonsági intézkedések előzik meg a Bukarestbe pénteken délelőtt megérkező pápa útját, és mindez hatványozottan igaz Csíksomlyóra, ahol a román kormányőrség több mint tízhektáros biztonsági övezetet alakított ki, és ide kizárólag az előzetesen regisztráltak léphetnek be szombaton tüzetes átvizsgálás után.

A szentatya helikopterrel érkezik Székelyföldre, ahol öt órát tölt majd,

pápamobiljával közelíti meg az átépített somlyói Hármashalom-oltárt, ugyanakkor szűk körű ebéden is részt vesz az erdélyi katolikus püspökökkel.

A román szakszolgálatok munkatársai már hónapokkal az esemény előtt alaposan átfésülték a pápa útvonalát, minden egyes négyzetméterét felkutatták például a csíksomlyói Jakab Antal-háznak, ahol a jeles vendég ebédelni és pihenni fog. Szinte borítékolható, hogy a közvetlenségéről híres, a szigorú szabályokra sokszor fittyet hányó egyházfő

ezúttal sem fog ódzkodni testközelből is kontaktust teremteni, kezet rázni a hívekkel,

ami ugyancsak próbára teszi a biztonságát szavatoló pápai hadsereg, valamint a román szolgálatok éberségét.

Böjte Csaba ferences szerzetes korábban lapunknak elmondta, páratlan lehetőségnek tartja Ferenc pápa látogatását arra, hogy a székelyföldi, erdélyi magyarság a nagyvilág elé tárja céljait, álmait. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője – aki május 8-ai vatikáni látogatása során a gyermek Jézus szobrával ajándékozta meg a szentatyát – szombaton

ezer gyermekkel fogadja az egyházfőt Csíksomlyón,

ahol ismételten arra fogja kérni, hogy nyilvánítsa a gyermek Jézus ünnepének a gyereknapot, június elsejét.

Székelyföld megyei és települési önkormányzatai egyébként hatalmas lehetőséget látnak a látogatásban arra, hogy megismertessék, megszerettessék az elsősorban a Kárpát-medencéből, ugyanakkor a világ minden tájáról érkező zarándokokkal a többségében magyarok lakta régiót, annak látványosságait és értékeit. A cél az, hogy hogy minél többen maradjanak a térségben a június elsejei pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közötti egyhetes időszakban, amelyet különböző programokkal töltenek meg.

Mise latinul és magyarul, fohász románul Csíksomlyón

A Vatikán honlapján megjelent a csíksomlyói mise részeit és szövegeit tartalmazó liturgikus könyv: a szertartás szinte végig latin és magyar nyelven zajlik. A fohászok közül az első kettő magyar nyelven hangzik el, az elsőben a pápáért és a papságért, a másodikban a politikai vezetőkért imádkoznak annak érdekében, hogy segítsék az állampolgárok méltóságának védelmét, valamint támogassák a családokat. A harmadik és negyedik fohász román nyelven a papi hivatásért és a keresztényekért szól, az utolsó fohász pedig németül a halottakért.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport