Tojásokkal várták Demszkyt Nagyváradon

A „Keleti éden” családregényét mutatta be Budapest főpolgármestere pénteken Nagyváradon, ahova a Várad című kulturális folyóirat meghívására egy irodalmi esten vett részt. Demszky látogatását egy kisebb csoport tiltakozó zavarta meg, akik hazaárulónak nevezték a városvezetőt és leköpték a kulturális lap főszerkesztőjét.

2009. március 01., 12:532009. március 01., 12:53

“Ilie Bolojan polgármester ígéretet tett arra, hogy felújítják a Léda-házat” – jelentette be Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a pénteken este a nagyváradi Törzsasztal rendezvényen. Az SZDSZ-es politikus ez alkalommal íróként érkezett a Körös-parti városba, a Noran kiadónál közlemúltban megjelent, Keleti éden című családregényét mutatták be.

Demszky kora délután hivatalos látogatást tett a városházán, ahol Ilie Bolojan polgármesterrel, valamint Biró Rozália és Gheorghe Carp alpolgármesterrel találkozott. Ott többek között a magyar főváros és a bihari megyeszékhely közötti turisztikai és kulturális kapcsolatok erősítéséről esett szó. “A My city Budapest nevű programot elhozzuk Váradra is, a partiumi városnak pedig lehetősége lesz bemutatkozni az A38-as hajón” – jelentette be egyebek mellett a főpolgármester.

Nem szeretik a liberalizmust

A hivatalos látogatás zavartalanul zajlott, délután azonban a Törzsasztal beszélgetés előtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) képviselői már gyülekeztek a Bémer (Ferdinand) téren, a Városi Művelődési Ház (volt Arlus) közelében. Érkezésünkkor a körülbelül 10-15 fős társaságot éppen igazoltatták. Az, hogy valami készül, már napokkal az esemény előtt sejteni lehetett, de az EMI-sek semmit nem árultak el előzőleg szándékaikról. “Nemtetszésünket fejezzük ki, hogy egy csonkaországi leszerepelt politikus jön el Szent László városába. Fogadni fogjuk a főpolgármester urat, legalább úgy, ahogyan pár éve Kuncze elvtárs-urat fogadtunk” – szögezte le a Krónikának Lovassy Cseh Tamás, az EMI nagyváradi elnöke. Lokodi Ferenc, a HVIM alelnöke elmondta, hogy “személyes tapasztatai” is vannak Demszky Gáborral, 2006. október 23-án ugyanis Budapesten volt, mikor a rendőrök a tüntetők közé lőttek, és végigkardlapozták a tömeget. Lokodi szerint ők akkor emlékezni mentek oda, és nem vallják magukat jobboldalinak vagy szélsőjobboldalinak. “Nem hittük volna, hogy importálni fogjuk a liberális, nemzeti eszmékkel szembemenő eszméket. A liberális ideológiának nincs helye Erdélyben” – jelentette ki Lokodi A fiatalok nem jelentették be előre a tiltakozást, tájékoztatott Lovassy, ők mintegy véletlenül gyülekeztek egy Árpád-sávos zászlóval a nyilvánosan meghirdetett eseményen, mint ahogyan “nyilván véletlen a mostani igazoltatás is.”

Családtörténet képekben is

A tüntetők azonban hiába várakoztak, Demszky Gábor már a művelődési házban volt, feleségével, Németh Anikó hegedűművésszel és énekessel egyetemben. Németh Anikó a Szól a kakas már és A csitári hegyek alatt című dalokkal nyitotta meg az estet, melynek végén Édesapjával, Németh Géza hegedűművésszel és Tímár Péter zongoristával együtt rövid koncertet tartottak. Ezen Bartók Béla, Kodály Zoltán és Brahms dallamai mellett operettslágerek is felcsendültek.

Térképekkel, fotókkal színesítette könyvének bemutatóját Demszky Gábor. A sziléziai születésű dédapa, Demszky András három fiának, Vilmosnak, Eduárdnak és Rudolfnak (a szerző nagyapja) kalandos utazását mutatja be a könyv. Biskek, Kirgizisztán fővárosa a végcélja ennek az útnak, ahová Kassáról indulnak el 1925-ben, az úgynevezett Interhelpo szervezeten keresztül, egy szebben ígért jövő reményében. Kirgizisztán valósága azonban teljesen más, embertelen körülmények várják a segítőket, akiket, miután 1929-ben a dédapa temetésére hazatérnek Kassára már nem engedik vissza a Szovjetunióba. A bohém Eduárd, az ügyvéddé lett, zsidómentéssel is foglalkozó Vilmos, és a nagyapa, Rudolf élete követhető nyomon a könyvben, melyet hat éven keresztül írt szerzője, Ez idő alatt a még élő rokonok egészítették ki, formálták a család történetét. “Antikommunista és antifasiszta könyv ez” – mondta Demszky, hiszen a kordokumentumokra alapuló regényben a kor sajátosságai is visszaköszönnek.

Megsértették a közrendet

Az est végére megérkezett Ilie Bolojan polgármester is, az elöljáró az utolsók között hagyta el az épületet. A dedikálás végeztével az utcán EMI-sek, HVIM-esek, rendőrök és csendőrök csoportosulnak a művelődési ház előtt. “Gyere ki”, “Hazaáruló” kiáltások hallatszottak, a rendőrök pedig a közrend megzavarására figyelmeztették a tiltakozókat. Mire Demszky kiért az épületből, a rendőröknek sikerült néhány méterrel hátrébb szorítani a tiltakozókat, és a tojások végül mégsem repültek el. A rendbontó fiatalokat a csendőrségi járművekhez kísérték, amikor azonban Csomortányi István, a Magyar Polgári Párt szervezetének alelnöke váratlanul, két rendőr közül leköpte az amúgy békésen álldogáló Szűcs Lászlót, a Várad főszerkesztőjét. Arra a kérdésre, hogy ez miért tette románul válaszolta, hogy “Că-i un dobitoc” (mert gazember). Csomortányi Istvánt és Attilát kísérték be végül az őrsre, a többiek szétoszlottak. Az MPP-alelnököt és testvérét a Rulikowszky (Armatei Română) úti csendőrlaktanyába vitték, ahol a jegyzőkönyv felvétele után 400-400 lejnyi pénzbírságot szabtak ki rájuk a közrend megzavarásáért – tájékoztatta a Krónikát Csomortányi István. Állítása szerint a tiltakozók szerettek volna bejutni az estre, ám a rendősök megakadályozták őket ebben.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval
2025. augusztus 16., szombat

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek

Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek
2025. augusztus 16., szombat

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet

Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet
2025. augusztus 15., péntek

Őrzők a hegyen: érdemes elkerülni az esztenák környékét a hegyimentők szerint

A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.

Őrzők a hegyen: érdemes elkerülni az esztenák környékét a hegyimentők szerint
2025. augusztus 15., péntek

Hamarosan megnyitják a Nopcsa-kastélyt a látogatók előtt

Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.

Hamarosan megnyitják a Nopcsa-kastélyt a látogatók előtt
2025. augusztus 15., péntek

Ismét bűzlik valami a kincses városban, a hatóságok szerint hozzá kell szokni

Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.

Ismét bűzlik valami a kincses városban, a hatóságok szerint hozzá kell szokni
2025. augusztus 15., péntek

Huzavona a temesvári önkormányzat és egy romaklán között egy egykori neves virágkertész háza miatt

Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.

Huzavona a temesvári önkormányzat és egy romaklán között egy egykori neves virágkertész háza miatt
2025. augusztus 15., péntek

Kolozsvárról Marokkóba és Svédországba is lehet repülni nemsokára

A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.

Kolozsvárról Marokkóba és Svédországba is lehet repülni nemsokára