Fotó: Politiadefrontiera.ro
Ötvenkét személyt találtak csütörtökön a román határőrök két kamion és egy haszonjármű rakterében a nagylaki autópálya-határátkelőnél.
2023. február 02., 13:072023. február 02., 13:07
A szlovákiai rendszámú haszonjárművet egy moldovai sofőr vezette, a két kamiont törökök. A járművek a fuvarlevél szerint raklapokat, illetve fémszerkezeteket szállítottak Ausztriába és Nagy-Britanniába.
A három gépkocsi rakterében összesen 52 idegen állampolgár rejtőzött el. A személyazonosításkor kiderült, hogy bangladesi, egyiptomi, marokkói, szomáliai, szíriai, libanoni, törökországi és iraki állampolgárokról van szó, akik illegálisan próbáltak meg Nyugat-Európába jutni – közölte az aradi határrendészet.
A rendőrség mindegyikük esetében kivizsgálást indított.
A kultúra az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket folyamatosan érleli hozzá a nemzettesthez, a minisztérium programjai pedig Kárpát-medencei dimenziót adnak a kulturális értékőrzésnek.
Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.
Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel.
Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község (Sânmihaiu de Câmpie) polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.
Holtan találtak egy 24 éves fiatalembert egy mezőn, az Arad megyei Kalodva és a Temes megyei Lapusnyak közötti, a nyakán seb van – közölte pénteken a Temes Megyei Rendőrség.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkaebéden tárgyalt a határon túli magyar szervezetek vezetőivel Tusnádfürdőn – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az „álcát levetni” magukról – mondta Tuzson Bence magyar igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.
Bár saját bevallása szerint a fokozott tusványosi rendfenntartói jelenlét miatt nem fogja a helyszínen provokálni a magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője, azért interneten keresztül folytatja az uszítást.
Őrizetbe vették a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály polgármesterét, az alpolgármestert, a helyi jegyzőt és egy leendő helyi tanácsost a helyi választási eljárás során a szavazatokkal kapcsolatos korrupció és hamisítás bűncselekménye miatt.
Lesodródott az úttestről, áttört egy kerítést, egy lakóháznak ütközött, majd felborult péntek reggel egy nyerges vontató Csíkszentdomokoson.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)