Népviseletbe öltözött fiatalok a Bihar megyei Magyarremetén
Fotó: Csiszér Norbert Lóránd
Tizedik alkalommal szervezik meg szeptember 1. és 3. között a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napokat a Bihar megyei szórványban – közölték a szervezők keddi nagyváradi sajtótájékoztatójukon.
2023. augusztus 08., 17:382023. augusztus 08., 17:38
2023. augusztus 08., 17:402023. augusztus 08., 17:40
Borsi Imre Loránt, az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati képviselője elmondta: 2013-ban azzal a céllal hozták létre a rendezvénysorozatot, hogy a dél-bihari Belényesi-medencében is legyen egy, a helyi magyarságról szóló hétvége. Hangsúlyozta, hogy bár szórványközösség, az itteni magyarság élni akar, és a programsorozat a települések magyar lakosainak az identitástudatát hivatott erősíteni.
Szeptember 2-án Kisnyégerfalván folytatódik a program, majd a térség „legmagyarabb” településén, Köröstárkányban lesz családi nap. Másnap Belényessonkolyoson ökumenikus istentisztelet és kórustalálkozó lesz, este Belényesben átadják a Zsisku János szórványlelkészről elnevezett díjat.
Az MTI által idézett Borsi Imre Loránt emlékeztetett arra, hogy a korábbi magyar napokon a térség valamennyi, magyarok által lakott településén felavattak egy-egy neves magyar személyiséget ábrázoló szobrot, olyan tereket „teremtettek”, ahol magyar megemlékezéseket lehet tartani. Hangsúlyozta, hogy a rendezvénysorozatra a térségből mintegy négyezer magyar gyűl össze évente „feltöltődni”.
A megyei tanácsos fontos célnak nevezte, hogy a Belényesi-medencében élők érezzék, nincsenek egyedül, ugyanakkor a tömbmagyar régiók lakosai is megtapasztalják, milyen román többségű térségben élni. „Ezért a rendezvénysorozat a Bihar megyei magyarság közös ünnepe” – tette hozzá Borsi Imre Loránt.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!