A két kezdeményező is jó példát mutat, az említett héten kerékpáron közlekedve intézik a városban ügyes-bajos dolgaikat, és szeptember 22-én Tamás Sándor a híresen csigalassú berecki vonattal utazik lakhelyéről, Kézdivásárhelyről Sepsiszentgyörgyre. Ezen a napon Antal Árpád javaslatára Sepsiszentgyörgyön ingyenes lesz a tömegközlekedés.
Mint ismeretes, Európában francia mintára évek óta szerveznek autómentes napokat, Kovászna megyében erre első ízben kerül sor. A megyében 240 ezer lakosra 60 ezer gépkocsi jut. Tamás Sándor elmondta, lobbizni fognak a közlekedési minisztériumnál, hogy újítsák fel a berecki vasútvonalat, hogy gyorsítani lehessen a járatot, hiszen jelenleg két óra alatt lehet eljutni Bereckből Kézdivásárhely érintésével Sepsiszentgyörgyre. Antal Árpád ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy számításaik szerint olcsóbb és környezetkímélőbb, ha a városban nem több szakaszban, hanem egyszerre cserélik le a buszokat. A tömegközlekedést lebonyolító 21 busz közül csak hat új, a másik 15-öt egyszerre, egymillió eurós beruházással fogják kicserélni. A polgármester szerint a befektetés hamar megtérül, mert kevesebb lesz az üzemanyag- és a karbantartási költség.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.