Tiltakoznak a háziorvosok az őket érintő járványügyi ötletek ellen

Tiltakoznak a háziorvosok az őket érintő járványügyi ötletek ellen

Nagy a nyomás. Túlterheltek a háziorvosok, nem kérnek újabb, kivitelezhetetlen feladatokat

Fotó: Haáz Vince

Kiütötte a biztosítékot a háziorvosoknál a kormány ötletelése, miszerint újabb járványügyi teendőkkel terhelnék az alapellátást. Az érintettek szerint nem várhatják el a háziorvosoktól, hogy egy esetleges fertőzési gócpontban mérjék fel a páciens állapotát, miközben így is rengeteget dolgoznak, hiszen a nem koronavírusos betegek ellátása nagyrészt rájuk hárul.

Bíró Blanka

2020. október 13., 07:572020. október 13., 07:57

Különleges anyagi juttatás fejében sem tudnak több feladatot vállalni a háziorvosok, hiszen túlterheltek a koronavírus-járvány kitörése óta. Éppen ezért nagy felháborodást váltott ki az orvosok körében, hogy újabb teendőkkel terhelné az alapellátást a kormány – mondta el lapunknak Seres Lucia, a Kovászna megyei háziorvosok szövetségének elnöke. Kifejtette, naponta újabb és újabb kivitelezhetetlen ötletekkel rukkol elő a román kormány, a nyár óta egymás után fogadják el az ellentmondásos rendeleteket.

Ötletelés a bevonásról

Ludovic Orban miniszterelnök az elmúlt napokban több ízben nyilatkozott arról, hogy be kell vonni a háziorvosokat a koronavírus-fertőzöttek állapotának követésébe, vagy éppen a járványügyi vizsgálatok lefolytatásába. Arra hivatkozott, hogy

a súlyos és közepes lefolyású esetek mellett a kórházakban dolgozó orvosoknak már nem marad idejük a könnyű lefolyású esetekkel foglalkozni, ugyanakkor a közegészségügyi igazgatóságok munkatársai is leterheltek.

Meglátása szerint „megfelelő fizetség ellenében” ebbe a munkába be lehet vonni az alapellátásban tevékenykedő orvosokat, erre Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel keresik a megoldást.

Hétfőn újra erről beszélt a kormányfő, de már árnyalta nyilatkozatát. Kifejtette, világosabb szabályokat kell kidolgozni, hogy a háziorvosok miként vesznek részt a koronavírus elleni harcban, és ezért milyen pluszjuttatásokat kapnak. Kilátásba helyezte, hogy találkozni fog a képviselőikkel. Ugyanakkor bocsánatot kért tanácsosa, Virgil Guran televíziós nyilatkozataiért, aki úgy reagált a háziorvosok felvetésére, miszerint nem küldhetik be őket a fertőzöttek lakásába, hogy „sajnos a háborúban is vannak halálos áldozatok”.

A Háziorvosok Országos Szövetsége közleményben követelte, hogy a hatóságok haladéktalanul kezdeményezzenek párbeszédet velük a koronavírus-járvány hatékony kezelése érdekében,

mert „a járvány kezelése nem papíron, és nem a tévében történik”.

Logikátlan, kivitelezhetetlen intézkedések sora

A háziorvosok eddig is követték a lakhelyi elkülönítésben levő tünetmentes vagy enyhe lefolyású koronvírus-fertőzöttek állapotát, telefonon tartották velük a kapcsolatot, kiállították számukra a betegszabadságot – hívta fel a figyelmet Seres Lucia. Rámutatott, azt nem várhatják el tőlük, hogy a beteg lakásában mérjék fel az állapotát.

Idézet
Ez kivitelezhetetlen. Nem küldhetnek be bennünket egy fertőzési gócba, hogy majd visszamenjünk a rendelőbe, és kezeljük a csecsemőket, a várandós nőket, az időseket és a krónikus betegeket, növelve a fertőzés terjedésének kockázatát”

– részletezte a doktornő. A megvalósításnak számos technikai akadálya van: például milyen gépkocsival járnának ki a betegekhez, hol vennék fel a védőruhát. „Az is felháborító, hogy elvárnák tőlünk: munkaidő után még napi négy órát segítsünk a közegészségügyi igazgatóságoknak a járványtani feltárásban. Így is rengeteget dolgoznunk, hiszen a nem koronavírusos betegek ellátása ránk hárul. Hagyják, hogy végezzük a feladatainkat! Fizetség ellenében sem tudunk már ennél többet vállalni” – szögezte le Seres Lucia.

A szakember attól tart, ha a kormány kitart az elképzelései mellett, a háziorvosok tömegesen fognak felmondani, holott így is kevesen vannak.

Felidézte, hogy a kormány – a miniszterelnökkel és az egészségügyi tárcavezetővel az élen – a nyár óta naponta adja ki az egymásnak ellentmondó rendeleteket, előfordult, hogy egy nap alatt kétszer-háromszor is megváltoztatták az utasításokat. A karanténban levők betegszabadságát még mindig nem sikerült leszabályozni, minden eddig kiadott dokumentumot visszaküldtek, hogy más kód kell.

Az országos egészségbiztosítási pénztár is elismerte, nem jelent még meg az erre vonatkozó szabályozás. „Jogi szakértők lettünk az elmúlt hónapokban, értelmezhetetlen törvényeket próbálunk alkalmazni” – mutatott rá az orvos. Hozzátette,

a miniszterelnök úgy tesz, mintha nem tudná, a háziorvosok az egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződés alapján végzik a munkájukat, sem a kormány, sem a minisztérium nem terhelhet rájuk újabb és újabb feladatokat, melyek nem tartoznak a hatáskörükbe.

Logikátlanok a rendelkezések, egyik nap kitalálnak valamit, másnap gyakorlatba ültetik, majd harmadik nap visszavonják – jellemezte a kormány munkastílusát Seres Lucia. Hozzátette, egyeztetni kellene velük, hiszen több évtizedes tapasztalatuk van, napi kapcsolatban vannak a betegekkel, átlátják, mi megvalósítható, és mi kivitelezhetetlen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 23., szombat

Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a színházi világnapon a magyar színjátszás hőskorát idéző kiállítást

Erdélyben is bemutatják a magyar színjátszás hőskorát idéző, Kelemen László és kora című színháztörténeti kiállítást, mely Sepsiszentgyörgyön nyílik meg a színházi világnapon – közölte az MTI-vel a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet.

Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a színházi világnapon a magyar színjátszás hőskorát idéző kiállítást
2024. március 22., péntek

Az állattenyésztés leépítésének brüsszeli tervéről is szó esett a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán

Szovátán tartotta ötödik találkozóját a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma. A csütörtöki tendezvényre Erdély minden részéből meghívták a magyar gazdaszervezetek képviselőit. Becze Istvánnal, a fórum főszervezőjével beszélgettünk.

Az állattenyésztés leépítésének brüsszeli tervéről is szó esett a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán
2024. március 22., péntek

Emil Boc szerint a kolozsvári magyarok nem akarják használni anyanyelvüket a hivatalokban, ezért fölösleges a kétnyelvűség

Anyanyelvhasználati jogot követel a kolozsvári magyarok számára a közintézményekben a Székely Figyelő Alapítvány. Az ügyben három éve pereskedő civil jogvédő szervezet cáfolja Emil Boc elutasító állításait.

Emil Boc szerint a kolozsvári magyarok nem akarják használni anyanyelvüket a hivatalokban, ezért fölösleges a kétnyelvűség
2024. március 22., péntek

Házi őrizetbe kerül az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi diák

A marosvásárhelyi bíróság pénteki döntése értelmében harminc napra házi őrizetbe kerül az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi diák.

Házi őrizetbe kerül az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi diák
2024. március 22., péntek

Kampánylátogatáson „avatták fel” Ciolacuék a Váradot az autópályával összekötő utat, de a forgalom csak egy hét múlva indul

Marcel Ciolacu miniszterelnök, Nicolae Ciucă, a szenátus első embere és Sorin Grindeanu közlekedési miniszter azért érkezett pénteken kora délután Nagyváradra, hogy felavassa a várost az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi utat.

Kampánylátogatáson „avatták fel” Ciolacuék a Váradot az autópályával összekötő utat, de a forgalom csak egy hét múlva indul
2024. március 22., péntek

Kullancsinvázió Aradon a szokatlanul enyhe időjárás miatt

Az évszakhoz képes enyhe időjárás miatt a szokásosnál egy hónappal korábban megjelentek a kullancsok Aradon, legalábbis már február második felében sokan keresték fel a kórház sürgősségi osztályát kullancscsípés miatt.

Kullancsinvázió Aradon a szokatlanul enyhe időjárás miatt
2024. március 22., péntek

Folytatódnak a gázai helyzetről szóló tárgyalások, az ENSZ tűzszünetet sürgető amerikai tervezetről készül szavazni

Bill Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója pénteken Katarban csatlakozik a gázai helyzet megoldását célzó túsztárgyalásokhoz.

Folytatódnak a gázai helyzetről szóló tárgyalások, az ENSZ tűzszünetet sürgető amerikai tervezetről készül szavazni
2024. március 21., csütörtök

A sok panasz után teljes sebességre kapcsol az Azomureș, bónuszhalmaz az új alkalmazottaknak

Nyárra ismét eléri a teljes kapacitást, többtucat új munkatársat alkalmaz a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát, amelynek Románia legnagyobb földgázfelhasználójaként számos nehézséggel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban.

A sok panasz után teljes sebességre kapcsol az Azomureș, bónuszhalmaz az új alkalmazottaknak
2024. március 21., csütörtök

A székelyföldi gazdák összefogását dicsérte Szovátán Nagy István agrárminiszter

Kihívásokkal teli időszakot élünk, azonban jó hír, hogy nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Szovátán, az 5. Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

A székelyföldi gazdák összefogását dicsérte Szovátán Nagy István agrárminiszter
2024. március 21., csütörtök

„Legyen magyar egység Nagyváradon!” – Élőláncra hívja a magyarokat az RMDSZ-nek koalíciót ajánló EMSZ

Élőláncra hívja a nagyváradi magyarokat a magyar egység érdekében az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nagyváradi szervezete.

„Legyen magyar egység Nagyváradon!” – Élőláncra hívja a magyarokat az RMDSZ-nek koalíciót ajánló EMSZ