Hasonlóképpen nyilatkozott a látogatást követően a prefektus is, mondván, a romák mindent megtennének, hogy az igen értékes lakásokat megszerezzék. „Temesvárnak nagyon súlyos gonddal kell megküzdenie. Emberek százait terrorizálják lakásaikért. Azért jöttem ide, mivel több személy is kért már tőlem kihallgatást ez ügyben, s panaszkodott, hogy nem tudnak békében élni saját lakásaikban, fenyegetik, esetenként meg is verik őket” – nyilatkozta Drăgănescu.
„Nagyon erőszakosak, halállal fenyegetnek, azzal riogatnak, hogy felgyújtják lakásainkat. Vagy eladjuk nekik lakásainkat, vagy megölnek, ez az elképzelésük. Állok a kapuban, jön tíz cigány, elállja az utat, s nem hagynak, hogy autóval behajtsunk az udvarra. Van egy olyan szomszédom, akinek a lakásába is betörtek, s megszorongatták a nyakát” – mesélte az összesereglett újságíróknak az egyik lakó.
A prefektus azt tanácsolta a lakosoknak, hogy tegyenek minél több panaszt a rendőrségen, hogy a romákat folyamatosan felügyeljék, s jelenjenek is meg a rendőrség adatbázisában mint veszélyes személyek. A kormány területi képviselője azt is lehetséges megoldásként vázolta fel, hogy a helyi önkormányzat vásárolja meg ezeket az ingatlanokat. Meggyőződése ugyanis, hogy ezt követően a roma lakosok már nem kívánnának lakbért fizetni.
Ovidiu Drăgănescut már régóta foglalkoztatja a probléma. Szeptember elején úgy nyilatkozott, mielőbb le akarja ellenőriztetni a városközpontban lakásokat vásároló romák jövedelmi forrásait. Ugyanis tudomása szerint olyanok is vettek már lakást, akik az adóügyi hivatalok nyilvántartásaiban nem szerepelnek adófizető polgárként. „Nincs tehát jövedelmük, nem kapnak fizetést, részvényeik sincsenek, bérbe adott ingatlanjaik sem, egyszerűen nem jelennek meg az adóügyi hivatalok nyilvántartásaiban. Ez pedig azt jelenti, hogy más forrásból van a jövedelmük, és utána kell járnunk, hogy honnan” – szögezte le a prefektus.
A romák ellen különben maga Drăgănescu is tett feljelentést, mivel korábban őt is megfenyegették, amikor inkognitóban egy ilyen problémás ingatlanban próbált megvásárolni egy lakást. A romák neki is azt mondták, hogy a lakást csak ők vehetik meg, s aki az illető lakótömbbe beteszi a lábát, az csak holtan távozik.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.