Terelőutat kap a hajdúváros

Terelőutat kap a hajdúváros
Központi forrásból korszerűsítik a 79-es számú országút Nagyszalontán áthaladó szakaszát. Tervek szerint két-három éven belül megvalósul Nagyszalonta forgalmának tehermentesítése a nehézgépjárművektől, valamint a hajdúvárost átszelő országút korszerűsítése, amelynek hiányában a helyi önkormányzat évekkel ezelőtt lokális útadót kívánt bevezetni a központon áthaladó nehézjárművek számára.

2008. március 06., 00:002008. március 06., 00:00

Az infrastruktúra-fejlesztést elsősorban az teszi lehetővé, hogy a szállításügyi minisztérium fennhatósága alá került a Nagyváradot Araddal összekötő, 79-es számú országút szalontai szakasza, és már kiírták a versenytárgyalást az út felújításának kivitelezésére. Az útszakasz 2001-ben került a helyi önkormányzat kezelésébe, miután Nagyszalonta megkapta a megyei jogú városi rangot. „Régi gondunk ez, hiszen a városon áthaladó 4,5 kilométeres szakasz állapota nagyon leromlott, saját forrásokból pedig nem tudtuk felújítani. A szalontai szakaszt teljesen felújítják, új aszfaltburkolatot kap, körforgalmakat és parkolóhelyeket alakítanak ki, a költségeket pedig a minisztérium fedezi” – számolt be a Krónikának Török László, a dél-bihari város polgármestere. Tánczos Barna szállításügyi államtitkártól megtudtuk, a tárca két – a Nagyváradot Szatmárnémetivel összekötő 19-es és a Nagyváradot Araddal összekötő 79-es számú – országút felújítását tervezi. Az utóbbi Nagyszalonta belterületén áthaladó szakasza kormányhatározat révén került az Országos Út- és Autópálya-kezelő Társaság hatáskörébe, így elhárult az akadály az állami finanszírozás elől. Becslések szerint a Nagyvárad–Arad országút korszerűsítése 83,6 millió, míg a Körös-parti várost Szatmárnémetivel összekötő szakasz 76,61 millió euróba került; jelenleg a versenytárgyalás előválogatása zajlik, és Tánczos Barna szerint májusban várhatóan aláírják a szerződést a felújításról. Ezzel egy időben az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út tervezett megépítésével megoldódni látszik a szalontaiak másik közlekedési problémája is, hogy jelenleg a belvároson halad át a teljes személy- és teherforgalom. Az 1,3 milliárd eurós költségvetésű gyorsforgalmi út keletről kerülné meg a hajdúvárost, amelynek környékén három leágazási csomópontot létesítenek. Tánczos Barna elmondta: a gyorsforgalmi utat úgy tervezték, hogy minden megyei és országútról fel lehessen hajtani rá. Nem körgyűrűt, hanem olyan kerülőutat építünk Nagyszalontán, amely lehetővé teszi, hogy a gépkocsiforgalom minden irányból elkerülje a várost. Idén megkötjük a szerződéseket, 2009-ben nekilátunk az építkezésnek, 2010-ben pedig várhatóan átadjuk a létesítményt” – nyilatkozta az államtitkár. A szalontai körgyűrű tervének bukaresti mellőzése, valamint az útkorszerűsítés elmaradása miatt 2006-ban a hajdúvárosi tanács helyi útadó bevezetéséről döntött, a Bihar megyei prefektúra azonban elutasította a kezdeményezést. Akkoriban Török László polgármester félpályás útlezárást helyezett kilátásba a felújítás költségeinek fedezésére hivatott útmatrica megvétózása miatt, a tiltakozás azonban elmaradt, miután a kormány ígéretet tett a terelőút megépítésére.

Különben Nagyszalonta és a szomszédos Madarász, valamint a magyarországi Sarkad között hamarosan kerékpárút is épül, amelynek műszaki tervére a hajdúváros az anyaországi testvérvárossal közösen nyert 80 ezer eurós PHARE-támogatást. „Szeretnénk egy városi, belső körgyűrűt is kialakítani a kerékpárosok számára. Várhatóan még ebben a hónapban, a műszaki tervek elkészültével pályázunk a kivitelezési költségekre, és mivel ez a folyamat elég hosszadalmas, a megvalósítás időpontját korai lenne meghatározni” – tájékoztatott Török László, hozzátéve: távlati cél egy hajdúvárosi központi sétálóutca kialakítása is.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott

Több magyarországi portál is interjút készített a napokban Hakan Aydemir török kutatóval, akinek elmélete szerint sikerült megállapítani a székelyek eredetét.

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott
2024. április 18., csütörtök

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen

Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt büntetőeljárás indult a Beszterce-Naszód megyei Ispánmező polgármestere, Sorin Hognogi ellen, miután a település egyik kocsmájának teraszán megütött egy férfit.

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen
2024. április 18., csütörtök

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét
2024. április 18., csütörtök

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében

Hargita megye több régiójában havazott csütörtök reggel, Maroshévíz és Borszék között, a 15-ös országúton csúszásgátlót szórtak le az útkarbantartók.

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében
2024. április 18., csütörtök

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában.

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában
2024. április 18., csütörtök

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban

Szakszerűtlenül, hanyag módon felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemlék hidat Nagyszebenben.

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban
2024. április 18., csütörtök

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg

Három ukrán állampolgárt keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban – közölte csütörtök reggel Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. Később arról tájékoztatott, hogy egyiküket sikerült megtalálni, a többiek mentése még zajlik.

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg
2024. április 18., csütörtök

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet
2024. április 17., szerda

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor

Iktatta jelöltségét szerdán az illetékes választási bizottságnál Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, aki az RMDSZ színeiben szerezne újabb, harmadik mandátumot.

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor
2024. április 17., szerda

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere

Az RMDSZ-ből a román Nemzeti Liberális Pártba (PNL) iratkozott át Érszakácsi polgármestere, Sipos József – jelentette be szerdán a PNL Szatmár megyei szervezetének vezetője, Adrian Cozma parlamenti képviselő.

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere