2009. január 29., 13:092009. január 29., 13:09
Grigore Sărmăşan, a Kolozs megyei taxisofőröket tömörítő Napoca Szabadszakszervezet elnöke azt nyilatkozta, három éve próbálják felhívni a hivatalos szervek figyelmét arra, hogy körülbelül 3500 taxis illegálisan dolgozik Kolozsváron. Hozzátette: igazságtalannak tartja, hogy a feketén dolgozókkal szemben az engedéllyel működő taxisoknak több millió lejnyi adót és illetéket kell befizetniük.
Sărmăşan szerint a probléma kialakulásáért egyrészt a kötelességüket nem teljesítő állami intézmények a felelősek, másrészt Kolozsváron túl sok taxisengedélyt bocsátanak ki, Románia többi városához és az európai uniós normákhoz képest.
A szakszervezet elnöke kifejtette, Kolozsváron 3600-5000, engedéllyel működő taxis dolgozik, holott a normák szerint ezer lakosra számolnak négy taxit, vagyis a városban csak 1600 taxisnak kellene fuvaroznia. Példaként Sărmăşan említette Bukarestet említette, ahol 10500 taxis van két millió lakosra.
A hét cég képviseletében felvonult taxisereg két órán át tüntetett, előzőleg megbeszélt útvonalon haladva a Monostor negyedben és a Sportcsarnok környékén.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).