A vonat díszvendége Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes lesz
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat június 3-án indul és 6-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten.
2022. március 31., 17:042022. március 31., 17:04
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte: az elmúlt bő tíz év talán legnagyobb ajándéka, hogy a kormány meg tudta erősíteni a nemzeti összetartozás érzését a Kárpát-medencében.
A magyar nemzet „ünnepeiben is egységes”. Közös ünnepe a nemzeti összetartozás napja június 4-én és az idén azzal egy napra eső csíksomlyói búcsú – mondta.
Az emlékév számos programja mellett örömtelinek nevezte, hogy idén a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz vonatot az író arcképével díszített mozdony húzza.
Potápi Árpád János kitért arra is: a kormány támogatáspolitikájának köszönhetően 2022-ben „egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk, ha oktatásról, kultúráról, gazdaságról, sportról, médiáról van szó”, és az egységes magyar nemzet nehéz helyzetben is egyégesen nyilvánul meg.
Ma a „legfenyegetőbb”, a következő időszakot és a vasárnapi országgyűlési választást is meghatározó kérdés a „háború vagy a béke kérdésre”. A kormány mindent megtesz a béke megőrzésérét, és semmilyen intézkedést nem támogat, amely az országot, a nemzetet háborúba sodorhatja – hangoztatta.
Ugyanakkor minden erejükkel támogatják a Magyarországra menekülőket és a kárpátaljai magyarságot, hogy kitarthassanak szülőföldjükön. Megjegyezte: a kárpátaljai magyarság nagy része otthon maradt és ők segítenek a belső menekülteknek.
Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: az emberek napi utaztatása mellett a MÁV-Start Zrt. fontosnak tarja, hogy kiszolgálja a nyári időszakban a szabadidős utazásokat is. Elmondta: 2021-ben közel 100 különvonattal nagyjából 1000 csoportot, 100 000 utast – többségében gyerekeket – szállított a vasút országon belül.
Szólt arról is: a vasút helytállt a koronavírus-járvány idején is, most pedig új és hatalmas feladatuk az ukrajnai menekültek szállítása.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza ügyvezetője a Tamási Áron-emlékévről szólva hangsúlyozta: a Magyarság Háza úgy tekint a Tamási Áron-életműre, mint az anyaországban, a Kárpát-medencében, illetve a diaszpórában élő magyarok között összekötő kapocsra. Az emlékév programjai a fiatalokra fokuszálnak, akiket pályázatokkal, vetélkedőkkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel próbálnak megszólítani – ismertette.
A vonatot díszítő Tamási Áron-matricáról elmondta: Török Máté tervén látható Tamási Áron portréja és aláírása, az író szülőfalujának, Farkaslakának a látképe, a település templomának sziluettje, valamint az emlékév logója.
Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője ismertette: az induló vonatokat katolikus pap és református lelkész áldja majd meg.
Elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a magyarlakta településeken, a többi között Nagyváradon, Kolozsváron és Gyergyószentmiklóson magyarok százai, ezrei köszöntik majd a vonatot. Székelyföldre érve a zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban székely családoknál szállásolják el.
A pénteki utazás után a zarándoklat fő programja szombaton csíksomlyói búcsúi szentmise a Mária-kegyhelyen – mondta.
A zarándokok itt adják át a Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára a vonaton gyűjtött adományokat – hangzott el.
A két vonaton – az előző évekhez hasonlóan – 1100 zarándok utazik majd. A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz kocsijaiban hangosítás van, és a vonaton utazó idegenvezetők folyamatosan tájékoztatják majd a zarándokokat a látnivalókról.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!