Sztrájkra készülnek a Bechtelnél

Tiltakozó akciókat helyezett kilátásba a Bechtel cég szakszervezete, amennyiben a kormány nem hajlandó tovább finanszírozni az észak-erdélyi autópálya építését – jelentette be tegnap a cég érdekképviseleti szervezetének vezetősége. A Familia szakszervezet regionális titkára, Nicolae Feneşan szerint az alkalmazottak sztrájkokkal próbálnak majd nyomást gyakorolni a kabinetre, hogy folytassa a beruházást, ugyanakkor az építtetőre is, hogy a kollektív munkaszerződések megkötésekor tartsa be a törvényi előírásokat.

Pap Melinda

2009. január 13., 23:572009. január 13., 23:57

Feneşan elmondta, beadvánnyal fordultak Emil Boc kormányfőhöz, a közlekedési, pénzügyi és munkaügyi minisztériumokhoz, valamint az Autópályák és Országutak Országos Társaságához, amelyben a munkálatok folytatását kérték. „Meg kell hozni a politikai döntést a munkálatok törvényes formában való folytatásáról, beleértve a kormány és a Bechtel cég közötti szerződés betartását is” – vélte a szakszervezeti vezető

Beperelhetik a Bechtelt

Mihai Lup szakszervezeti elnök szerint a sztrádán jelenleg 300 személy végez állagmegőrzési munkálatokat, a többit kényszerszabadságra küldték, és fizetésük 75 százalékát kapják kézbe. Mint mondta, a szakszervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a Bechtel ne bocsássa el a sztrádaépítésnél dolgozó 2300 személyt. A szakszervezetisek tegnap a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetőivel is tárgyaltak a törvénytelennek tartott tömeges elbocsátás megakadályozása céljából. A cég hétfőn arról értesítette az ügynökséget, hogy még nem döntött az alkalmazottak menesztéséről, és folytatja a tárgyalásokat a szakszervezettel. Daniel Dan, az ügynökség igazgatója szerint amennyiben erre sor kerülne, beperelik a céget, mivel nem teljesítette a törvényes előírásokat.

Mint arról beszámoltunk, a Bors– Brassó autópálya építési munkálatait azért csökkentenék jelentősen, mert az autópálya-társaság 27 millió euróval tartozik a kivitelezőnek. A 2004-ben elkezdett sztrádának mindössze öt kilométeres szakasza van leaszfaltozva a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres között.

Más cégeket is érintő döntés

Daniel Dan rámutatott, amennyiben a Bechtel elbocsátja alkalmazottait, az ügynökségnek havonta egymillió lejjel kell majd többet fizetnie munkanélküli-segélyként. Dan szerint nemcsak a tömeges elbocsátás törvénytelen, hanem az alkalmazottak kényszerszabadságra való küldése is, hiszen ezt csak a géppark korszerűsítése okán lehet alkalmazni, és a Bechtel esetében szó sincs erről. Úgy vélte, a döntés negatívan befolyásolná a térség gazdaságát is, hiszen ez más, a Bechtellel dolgozó cégeket is érintene.

Egyébként Mircia Giurgiu Kolozs megyei demokrata-liberális (PDL) képviselő tegnap bejelentette, hogy az autópálya építésére költött pénzek ellenőrzését kéri a kormányfőtől. A politikus azt is kéri, hogy a finanszírozás projektek alapján történjen, hogy jobban ellenőrizhető legyen, mire költik a pénzt. Szerinte csak így derülhet ki, mire költötték el a rengeteg pénzt, holott semmi eredmény, az autópálya egyetlen kilométerén sem lehet közlekedni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek