Szomorú évforduló Besztercén

Az összes templom harangja megkondul ma 19.40-órakor Besztercén, így emlékeztetve az egy évvel ezelőtti tűzvészre, amelyben leégett az evangélikus templom tornya. Ovidiu Creţu polgármester tegnap elmondta, hogy június 11-e „az imádság napja a beszterceiek számára”.

Pengő Zoltán

2009. június 11., 10:042009. június 11., 10:04

Az ötperces harangzúgás után az evangélikus templomban egyházzenei koncertet tartanak. A tavalyi tragédia helyszínén egy ortodox, egy görög katolikus és egy baptista kórus lép fel, és két orgonamű is elhangzik.

Az elöljáró szerint idén egymillió lej értékben végeztek restaurálási munkálatokat, felújították a tetőszerkezetet, hőszigetelték a boltozatot, illetve felszerelték a villámhárítót. Ugyanakkor elkezdődött a torony tetőszerkezetének a helyreállítása is.

Creţu szerint a munkálatok jó ütemben haladnak, július 15-én elkezdődhet a tetőzet lefedése, és október 11-én felszerelik az új harangokat is, amelyeket most öntenek Ausztriában az Erdélyi Szászok Egyesületének adományából.

A polgármester szerint novemberre a torony tetőzete is elkészül. Az önkormányzat tárgyalásokat folytat egy németországi céggel egy felvonó vásárlásáról, amely felvinné a turistákat a toronyba – ez a legmagasabb erdélyi kőtorony, 75,6 méteres –, és a tűzvészben a lépcsőzete is leégett.

Mint ismeretes, a 15. századi templom tornyának és a hajó tetőzetének egy része azután égett le, hogy utcagyerekek meggyújtották a templomot körülvevő faállványzatot. A tűzvészben a toronyóra is elégett, a harangok elolvadtak. A helyreállítási költségeket egymillió euróra becsülték, míg a teljes épület restaurálása 4,5 millió euróba kerülne.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát
2025. július 31., csütörtök

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban

A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban
2025. július 31., csütörtök

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ

Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ