Szobor az Érmellék polihisztorának

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szobrot avattak és post mortem a város díszpolgárává avatták Andrássy Ernőt, az 1956-os magyar forradalom támogatása miatt bebörtönzött úgynevezett érmihályfalvi csoport tagját Érmihályfalván, a hétvégén zajlott Októberi Szíp Napok keretében.

2008. október 06., 00:002008. október 06., 00:00

„Andrássy Ernő nőgyógyász volt az Érmellék utolsó polihisztora”, mondta laudációjában Kovács Zoltán polgármester, miután felolvasta a díszpolgárrá avatásról hozott tanácsi határozatot a leleplezésre váró mellszobor előtt. Az 1894-ben Szalacson született Andrássy orvosként, régészként, a mihályfalvi magánmúzeum alapítójaként, ornitológusként is fontos munkát végzett. Budapestről tért haza 1919-ben, majd városi tanácsossá és a római katolikus egyház gondnokává választották.

Orvosi pályája során több mint kétezer gyermeket segített a világra, majd 1945 után gyűjtőszenvedélyének élt. Fáradhatatlanul kutatta az Érmelléken fészkelő madarakat, több mint 12 ezer darabos madártojás-gyűjteménye volt, és egy új fajt is felfedezett, a fészkelő filemile sitkét. Andrássyt 1958-ben ítélték el az ’56-os forradalom kapcsán folytatott koncepciós perben, hat év börtön után 35 kilósan tért haza, 1964-ben elhunyt.

„Szerettem Érmihályfalvát, itt akarok nyugodni” – idézte fel súlyos beteg édesapja szavait Andrássy Péter, az orvos fia, majd a család 24 élő tagjának nevében mondott köszönetet Andrássy Ernő emlékének ápolásáért a mihályfalviaknak. Derzsi Ákos államtitkár, akinek a nyomdagépből került a kezébe Nánási Zoltánnak 2003-ban megjelent, Andrássyról szóló könyve, az orvos közösségért végzett munkáját hangsúlyozta. Az Andrássy mellszobrát Kovács Zoltán jelenlegi, és Torda Imre egykori érmihályfalvi polgármester leplezte le, a szoborállítást, amelyre az ítélet kimondása után 50 évvel került sor, az utóbbi kezdeményezte. Balázs Dénes református lelkész áldást mondott, majd a Miatyánk után a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit. A városi kórus és a G. G. G. Irodalmi Stúdió műsora után a megjelentek közösen énekelték a Szózatot a Széchenyi téren álló szobor körül.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok