Színlelt balesetekkel „fosztották ki” a biztosítókat a rendőrség gyanúja szerint Bihar megyei személyek

Képünk illusztráció •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Képünk illusztráció

Fotó: Erdély Bálint Előd

Huszonnégy házkutatás zajlik kedd reggel Bihar megyében olyan személyeknél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy színlelt balesetekkel vertek át biztosítótársaságokat. Az így okozott kár meghaladja a 650 ezer lejt.

Krónika

2023. január 03., 09:502023. január 03., 09:50

A házkutatásokat a Bihar megyei rendőrség gazdasági bűncselekményekre szakosodott osztályának rendőrei végzik a nagyváradi bíróság mellett működő ügyészség ügyészeinek irányítása alatt. A hivatalos tájékoztatás szerint

a nap folyamán harminc személyt állítanak elő kihallgatásra, akiket csalással, biztosítási csalással, okirathamisítással, informatikai csalással és hamis nyilatkozattétellel gyanúsítanak.

A nyomozás eddigi eredményei szerint 2020. és 2022. között ez a harminc, 19–58 éves Bihar megyei személy kidolgozott egy mechanizmust, amelynek keretében baleseteket színleltek, és biztosítótársaságokat károsítottak meg.

Ez úgy zajlott, hogy hat személy irányítása alatt a másik huszonnégy személy szándékosan közúti balesetet okozott, hogy aztán kártérítést igényeljen a biztosítótól.

Összesen huszonegy ilyen „baleset” történhetett, amelyek nyomán huszonhárom kártérítési igénylés futott be öt biztosítótársasághoz.

A biztosítók mostanáig 657 895 lejt fizettek ki, a kár teljes összegét a nyomozás későbbi szakaszában fogják megállapítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 12., szerda

Baktériummal fertőzött túró miatt lett rosszul a szászrégeni bál több tucat résztvevője

Baktériummal volt fertőzött a szászrégeni házasemberek bálján az előétel részeként felszolgált túró – közölte szerdán az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Baktériummal fertőzött túró miatt lett rosszul a szászrégeni bál több tucat résztvevője
2025. február 12., szerda

Újabb százmilliókat hengerelnek a kolozsvári körgyűrűtervbe

Frissítik a kolozsvári körgyűrűprojekt műszaki-gazdasági mutatóit, ami nem olcsó mulatság: több mint 700 millió lejjel 9,4 milliárdosra nő Erdély és Románia egyik legnagyobb közúti beruházásának költségvetése.

Újabb százmilliókat hengerelnek a kolozsvári körgyűrűtervbe
2025. február 12., szerda

Tóba esett gyerekeket mentettek ki, rohammentősök küzdenek az életükért

Egy 2 és egy 3 éves gyermek életéért küzdenek a segesvári rohammentősök, a gyerekek egy tóból mentették ki.

Tóba esett gyerekeket mentettek ki, rohammentősök küzdenek az életükért
2025. február 12., szerda

Hamisított termékekkel bukott le egy erdélyi nő

Interneten keresztül, közösségi oldalakon forgalmazott hamisított ruházati cikkeket és cipőket egy fiatal zilahi nő, aki ellen az ügyészség bűnvádi eljárást indított, az okozott kár 51 ezer euró.

Hamisított termékekkel bukott le egy erdélyi nő
2025. február 12., szerda

Politikai befolyását felhasználva kémkedett cégek után a Hargita megyei közgyűlés alelnöke a DNA szerint

Korrupció gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték szerdán Barti Tihamért, a Hargita megyei közgyűlés alelnökét, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnökét – tudatta szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Politikai befolyását felhasználva kémkedett cégek után a Hargita megyei közgyűlés alelnöke a DNA szerint
2025. február 12., szerda

Erdély elsőrangú attrakciójává válhat a Bélesi-tó

Páratlan erdélyi turisztikai attrakcióként, szabadidőközpontként képzeli el a Bélesi-tó környékét Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.

Erdély elsőrangú attrakciójává válhat a Bélesi-tó
2025. február 12., szerda

Marosvásárhelyen találták meg a Nyárádszeredából eltűnt gyerekeket

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva több helyi hírportál is beszámolt arról, hogy megtalálták a hétfőn Nyárádszeredából eltűnt kiskorú testvérpárt. Az eltűnt gyerekek a marosvásárhelyi Somostetőn csellengtek.

Marosvásárhelyen találták meg a Nyárádszeredából eltűnt gyerekeket
2025. február 12., szerda

Tűz ütött ki egy partiumi településen, négyen kórházba kerültek

Négy személy kórházba került szerda reggel, miután tűz ütött ki a ház, amelyben tartózkodtak. Az eset az Arad megyei Angyalkúton történt.

Tűz ütött ki egy partiumi településen, négyen kórházba kerültek
2025. február 11., kedd

Háziorvosi jótanács a szezonális betegségek ellen: meleg öltözék, vitamin és házikoszt

Bár enyhén csökkenő tendenciát mutat a légzőszervi megbetegedések száma, még mindig nagyon sokan keresik fel a háziorvosokat, illetve sokan szorulnak kórházi kezelésre. A betegek többsége jellemzően kiskorú.

Háziorvosi jótanács a szezonális betegségek ellen: meleg öltözék, vitamin és házikoszt
2025. február 11., kedd

Azért vesz sok szülő okostelefont a gyerekének, hogy azt ne közösítsék ki kortársai

Reprezentatív felmérést végzett a Google a romániai szülők körében arról, hogy mikor és miért vették meg az első mobiltelefont gyereküknek.

Azért vesz sok szülő okostelefont a gyerekének, hogy azt ne közösítsék ki kortársai