Szili Katalin (archív felvétel)
Fotó: MTI/Vajda János
Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban, ahol a szülőföldön maradást, élést és boldogulást nevezte a Kárpát-medencei együttműködés alapelvének.
2024. április 19., 16:412024. április 19., 16:41
Szili Katalin kifejtette: a 2011-ben készült nemzetpolitikai stratégia egyik legfontosabb kitételét és átfogó célját a gyarapodó közösségek jelentik. Elmondása szerint az elmúlt tizenkét év népszámlálási adatai alapján megvizsgálták a romániai, a felvidéki, a vajdasági és a horvátországi és a muravidéki magyarság számbeli gyarapodását, de a kárpátaljai magyarság számát illetően csupán becslésekre hagyatkozhatnak, mivel Ukrajnában 2001 óta nem volt népszámlálás – írta az MTI.
Ezek biztosítására szolgálnak a közösségek megmaradását jelentő gazdasági támogatások, mentorprogramok és beruházási fejlesztési programok – tette hozzá, külön köszönetet mondva a kis- és középvállalkozók állhatatosságáért és kooperációjáért.
Az értelmiség helyzetére kitérve hangsúlyozta: a közösségek megmaradásában fontos szerepet játszanak az oktatási intézményeink, különösen azok a felsőfokú oktatási intézményeink, amelyek az anyaországon kívül, magyarországi támogatásokkal folytatják működésüket,
A jogi környezetről szólva szükségesnek nevezte a kétoldalú politikai kapcsolatok szempontjából azoknak a kérdéseknek a megvitatását, amelyek egy nemzeti kisebbségben élő közösség számára a jogbiztonság mellett a jogérvényesítést is garantálják.
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!