Fotó: Brassó Polgármesteri Hivatala
A román irányítású önkormányzatoktól teljesen szokatlan, ám annál nemesebb gesztust tesz a romániai magyarok irányába Brassó város polgármesteri hivatala az államalapítás és Szent István ünnepe tiszteletére.
2021. augusztus 20., 14:122021. augusztus 20., 14:12
2021. augusztus 20., 22:502021. augusztus 20., 22:50
Az erdélyi város polgármesteri hivatala pénteken közösségi oldalán bejelentette: a városháza, valamint a megyeszékhely román nevét, a Brașovot jelző, a Cenk-hegytömb oldalán látható óriásbetűk piros-fehér-zöld színekben pompáznak majd pénteken este augusztus 20. alkalmából. „Vagyis Magyarország nemzeti zászlajának specifikus színeiben, hogy kifejezzük a magyar közösségnek a város fejlesztéséért tett jelentőségét. Azért a városért, amely a történelem folyamán nemcsak fontos gazdasági és kulturális központ volt, hanem jó példával járt elől a város jelenlegi térségén belül élő három etnikum közötti jó egyetértés terén” – olvasható a brassói polgármesteri hivatal bejegyzésében.
Az önkormányzat emlékeztet, hogy a budapesti Országgyűlés által 1991-ben elfogadott határozata értelmében Magyarországnak három nemzeti ünnepe van, ezek közül augusztus 20. az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére Magyarország állami ünnepe. „Ez fontos és ünnepelt nap az Erdélyben és Bánságban élő magyarok számára” – olvasható a polgármesteri hivatal posztjában.
Brassónak egyébként a 2011-es népszámlálás szerint 252 ezer lakosa van, ebből a polgármesteri hivatal közlése szerint 23 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek, vagyis a Brassó megyében élő magyar közösség létszámának a fele. (A legutóbbi cenzus adatai szerint ennél is kevesebb, csak 16,5 ezer magyar él a megyeszékhelyen). A Cenk alatti várost a tavaly októberi helyhatósági választások nyomán Allen Coliban, a Mentsétek meg Romániát (USR) politikusa irányítja, aki korábban szenátorként tevékenykedett. A 42 éves elöljáró a Brassót 20 éven keresztül irányító liberális George Scripcarut váltotta a polgármesteri székben.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
1 hozzászólás