Szatmár megye: korrigált kormánydöntés

Saját tartalékaiból utalt ki pénzt tegnapi ülésén a kormány által mellőzött települések számára a Szatmár Megyei Tanács. A testület így akarta korrigálni a kormány azon lépését, hogy csak a demokrata-liberális párti (PDL) és szociáldemokrata párti (PSD) polgármesterek vezette településeknek osztott kiegészítő támogatást az államkasszából.

Végh Balázs

2009. június 11., 09:442009. június 11., 09:44

Szatmár megyében a költségvetés-kiegészítéskor 26 település jutott összesen 1,376 millió lejhez. „Mivel a kormány csak kivételezett, úgy gondoltuk, az igazságtalanságban valamiféle igazságot teszünk” – közölte lapunkkal Nagy Szabolcs, a megyei önkormányzat szóvivője.

A tegnapi ülésen Csehi Árpád tanácselnök az RMDSZ-frakció támogatásával napirend-változtatást kért, és előterjesztette azon javaslatát, miszerint a megyei önkormányzat vésztartalékaiból minden „elfelejtett” településnek 50 ezer lejt osszon ki. Az öt PDL-s önkormányzati képviselő ellenezte az indítványt, ám a nyolctagú PSD-frakció egyhangúan támogatta a javaslatot, így a kezdeményezést elfogadták.

„Amikor év elején a költségvetést kidolgoztuk, mindenki elismerte, hogy nem kivételeztünk senkivel. Most a politikai alapú megkülönböztetés ellen emelünk szót” – mondta Nagy, aki szerint az önkormányzat lépésével példát szeretne mutatni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát
2025. július 31., csütörtök

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban

A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban
2025. július 31., csütörtök

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ

Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ