2009. augusztus 04., 08:572009. augusztus 04., 08:57
A székelyudvarhelyi tanácsban kilencen képviselik az RMDSZ-t és nyolcan az MPP-t, illetve két zöld párti tanácsos is van. Az RMDSZ-frakció februárban közös lemondásra szólította fel a tanácsosokat, arra hivatkozva, hogy az MPP-frakció nem hajlandó a városért dolgozni – ezt a polgáriak visszautasították –, majd beadványban kérte a feloszlatást a törvényszéktől, arra hivatkozva, hogy két egymást követő hónapban – februárban és márciusban – nem hozott érvényes határozatokat a testület. A július 2-án hozott, már hatályos ítélet fellebbezési határideje tegnap lejárt, ezért a törvény szerint 90 napon belül köteles a kormány új választásokat kiírni.
„Sem az RMDSZ-nek, sem a tanácsosoknak nem állt szándékában fellebbezni, remélem, mihamarabb kiírják a választást, hogy működőképes tanácsa legyen a városnak” – mondta Benedek Árpád Csaba RMDSZ-es képviselő. A törvény szerint ugyanis nemcsak a pártok, hanem egyenként a tanácsosok is részesei az eljárásnak, a frakciófegyelmet felrúgva akár egyetlen személy is fellebbezhet. Az MPP-frakció tagjainak véleménye például megoszlik a kérdésében. „Úgy gondolom, hogy nem kellene ilyen könnyen adnunk a bőrünket, fellebbezni kellene, hiszen keményen megdolgoztunk a helyekért, és a választóink sem a megfutamodást várják el tőlünk. De ez magánvélemény, a frakció álláspontja más” – mondta Péter Péter MPP-s tanácsos, aki elfogadta a párt döntését és nem nyújtott be egyéni fellebbezést.
„Az MPP nem ért egyet ugyan a tanács feloszlatásával, az RMDSZ olcsó politikai játszmájának tartjuk ezt az általuk összehozott cirkuszt, hiszen dolgozni kellene, nem pereskedni, de a jogi huzavona helyett inkább vállaljuk az előrehozott választást, hogy mihamarabb működő tanácsa legyen a városnak” – indokolta az MPP által korábban még lebegtetett óvás elmaradását Orbán Balázs. „Sem a Zöld Párt, sem a tagjai nem kívántak fellebbezni” – jelentette ki Dósa Barna.
„Természetesen indulunk a választáson, és reméljük, többen kerülünk be a testületbe” – tette hozzá. A Zöld Párt színeiben képviselői mandátumot nyert és az RMDSZ taktikai húzásának következtében alpolgármesterré is választott Zilahi Imre sem kívánt fellebbezni a bírósági döntés ellen, és arról sem döntött még, indul-e a választáson. Zilahit saját pártja RMDSZ-kollaborálással gyanúsítva korábban kizárta, majd mégis visszavette tagjai sorába, ezzel együtt azonban nem valószínű, hogy a párt színeiben szívesen látnák a tanácsban.
A jogerőssé váló ítélet után legkésőbb 90 nappal ki kell írni a szavazást, és a választások előtt 35 nappal meg kell jelennie a kormányhatározatnak, tehát szeptember 15. és október 25. között Udvarhely lakossága ismét az urnákhoz járul.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.
Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.
Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.
A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.
A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.
Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.
Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.
A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.