A két államfő nem hivatalos keretek között találkozik, mivel Sólyom László magánlátogatást tesz Erdélyben, ennek keretében pedig részt vesz az 1956-os magyar forradalom évfordulóján rendezett csíkszeredai megemlékezésen.
Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint Traian Băsescu elnök szintén koszorúzni fog a magyar főkonzulátus épülete közelében álló Gloria Victis emlékműnél. A Hargita Népe napilapnak nyilatkozva a városi elöljáró elmondta, a román államfő néhány nappal korábban jelezte a polgármesteri hivatalnak, hogy Csíkszeredában szeretné leróni kegyeletét az ’56-os hősök emléke előtt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Sólyom László több meghívást is kapott erdélyi magánlátogatása idejére. A magyar köztársasági elnök október 23-án, csütörtökön érkezik Marosvásárhelyre, ahol találkozik Markó Béla RMDSZ-elnökkel, majd Csíkszeredába utazik. Pénteken Borboly Csabával és Tamás Sándorral, Hargita, illetve Kovászna megye tanácselnökével, és Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármestereivel ebédel, majd találkozik Tőkés László európai parlamenti képviselővel. Sólyom László október 25-én Kovászna megyébe látogat, a vasárnapot Gyergyószentmiklóson tölti, majd hétfőn Székelyudvarhelyre utazik, és a nap folyamán a marosvásárhelyi repülőtérről tér vissza Budapestre.
A magyar köztársasági elnök az elmúlt években többször is megfordult Erdélyben, hivatalos látogatást legutóbb 2007 februárjában tett Bukarestben. Az akkori, Traian Băsescuval folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón a román államfő éles kirohanást intézett a székelyföldi autonómiatörekvések ellen.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.