Fotó: A szerző felvétele
2009. május 14., 09:522009. május 14., 09:52
Az emberjogi aktivista szerint elfogadhatatlan, hogy kimondottan politikai alapon történjenek a vezetői kinevezések, és az erre vonatkozó döntéseket olyan vizsgáztató bizottságok hozzák meg, amelyekből hiányoznak az illető tevékenységek szakértői. Mivel a leváltott, és ezután elküldendő igazgatók esetében személyi jogok sérülnek, Enache azt tanácsolja, hogy az érintettek forduljanak az Emberi Jogok Nemzetközi Bíróságához, ugyanakkor felajánlja, hogy a PEL felkarolja az ügyeket.
„Az egyetlen helyes megoldás szerintünk az lenne, ha az állásokat versenyvizsga útján elnyerő igazgatók tevékenységét háromévente szakértők felülvizsgálnák, és ha megfelelnek a kritériumoknak, akkor maradhatnak, ha meg kiderül, hogy már nem képesek a megújulásra, fejlődésre, akkor nyitott verseny révén kellene új vezető kerüljön a helyükbe” – javasolta a PEL társelnöke.
Enache szerint az igazgatók menesztéséhez hasonló intézkedések azt bizonyítják, hogy Románia vezető politikusai úgy gondolják: az uniós csatlakozás után nyugodtan hátra lehet dőlni. „Csak akkor hajlandók pozitív lépéseket tenni, ha ezt a nemzetközi szervezetek követelik tőlük” – állítja a társelnök, aki szerint megengedhetetlen, hogy az ország vezetői egyáltalán nem figyelnek a civil társadalom, a sajtó jelzéseire.
2024-ben visszaesett Romániában az újraerdősített területek nagysága, különösen a tűlevelű és lombos fajok esetében. Összesen valamivel több mint 25 ezer hektárra terjedtek ki az erdőmegújítási munkálatok.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.