Síszezon balesetekkel

A népszerű síparadicsomok felé igyekvő turisták tömege, valamint a Predeal környékén történt autóbalesetek egyaránt akadályozták a forgalmat Bukarest és Brassó között a hétvégén. Míg eleinte csak a gépkocsik végeérhetetlen sora okozott fennakadásokat, tegnap két súlyos autóbaleset nehezítette meg az autósforgalmat, és a vasúti közlekedésben is többórás késéseket okozott.

Bálint Eszter

2008. december 29., 09:532008. december 29., 09:53

A hétvégén Predeal környékén három súlyos autóbaleset is történt, főként azért, mert az autóvezetők nem közlekedtek az időjárási viszonyoknak megfelelő sebességgel. A legsúlyosabb balesetet a Nagy-Britanniában élő, 28 éves Lucian Silviu Urban okozta. Hajnali hat óra körül a predeali Libertăţii úton, a vasúti fölüljárón egy X5-ös típusú BMW terepjárót vezetett, amelyben nyolc, 24 évesnél fiatalabb személy utazott. A túlzott sebesség és a csúszós úttest miatt a gépkocsi sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, s az lezuhant a mélybe, a vasúti sínekre. Az autó mintegy tíz métert zuhant, magával rántva a magasfeszültségű huzalokat is. A baleset során egy 21 és egy 24 éves lány életét vesztette, míg további négy sérültet a brassói kórházba szállítottak. A sofőr azonban elhagyta a baleset helyszínét, a Brassó megyei rendőrségnek többórás keresés után sikerült rábukkannia, amikor a férfi bement a brassói kórházba, hogy a sérültek állapota felől érdeklődjék.

A baleset teljesen felborította a környék vasúti forgalmát. Predealon mintegy három órán át nem haladhatott át egyetlen vonat sem, aminek következtében a vonatok többórás késéseket halmoztak fel, olyan szerelvény is akadt, amely 188 perces késéssel ért célba. A segesvári vonatállomás közlése szerint a 374-es számú Bukarest–Budapest sebesvonat 130 perces késéssel futott be Segesvárra, míg az 1745-ös számú Bukarest–Szatmárnémeti gyors 145 perces késést halmozott fel. A délutáni órákban a vasúttársaság illetékesei még nem tudtak pontos számmal szolgálni, hogy hány személyt érintett a fennakadás.

Hasonló baleset történt péntekre és szombatra virradóra is. Péntek hajnalban a felsőtömösi és predeali vasúti állomás között szintén egy terepjáró zuhant a vasúti sínekre, ahol egy vonat rövid időn belül neki is ütközött a gépkocsinak. A balesetben két személy a helyszínen életét vesztette, míg további négy személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Szombaton hajnalban szintén a Libertăţii úton a havas úttest miatt sodródott ki, a vasúti sínekre zuhanva a 46 éves R. Adrian vezette Sangyong típusú gépkocsi. A balesetben a sofőr életét vesztette, míg utasa súlyos sérülésekkel került kórházba.

Brassópojána: lezárták az utat

Brassópojána olyannyira népszerűnek bizonyult a hétvégén a turisták körében, hogy pénteken a közlekedési rendőrség kénytelen volt lezárni az autósforgalmat a Cenk alatti város közelében található síparadicsom irányába. Az 1-es számú országúton, a Prahova völgyében a péntek délutáni órákban az autósforgalom rekordméreteket öltött, mintegy 10 ezer gépkocsi araszolt az úton. A Brassó megyei rendőrség közleménye szerint Prahova és Brassó megye határában az autósor elérte a három kilométert. Hogy valamelyest felszabadítsák a forgalmat, a közlekedési rendőrök ideiglenesen az 1-es országútról átirányították a forgalmat az 1A-ra, a Brassó–Négyfalu–Vălenii de Munte–Ploieşti szakaszra. Pénteken délután a Prahova-völgyi üdülőtelepeken a vendégek száma meghaladta a befogadóképességet, sem a parkolókban, sem a szállodákban, sem a sípályákon nem volt hely.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban