Sepsiszentgyörgy: fejlesztenék az infrastruktúrát

A sepsiszentgyörgyiek útjavításra költenének a legtöbbet a város pénzéből – derült ki arról a honlapról, amelyet a helyi polgármesteri hivatal első alkalommal hozott létre annak érdekében, hogy a lakosság költségvetés-elosztást szimulálhasson. A sepsikoltsegvetes.ro honlapot mintegy 600-an látogatták meg az elmúlt időszakban, és 82-en töltötték ki érvényesen az ott található kérdőívet.

Bíró Blanka

2009. február 02., 00:162009. február 02., 00:16

Antal Árpád polgármester elmondta, a lakók által javasolt elosztás szinte teljesen összhangban van a város vezetőinek az elképzeléseivel. A véleményt nyilvánítók a legtöbbet, a költségvetés 14,9 százalékát fordítanák az infrastruktúra fejlesztésére. Nagyobb eltérések a művelődés, a tanügy, és az ifjúság-sport tételeknél vannak. A lakosság 11,7 százalékot szánna a művelődésre, ez a valóságban 21 százalék, a tanügyre is a jelenleg megszavazatott 20 százalék felét költenék. Viszont sokkal többet osztanának az ifjúság-sport tételhez, Antal Árpád szerint ennek az a magyarázata, hogy az internethasználók többsége fiatal. Sepsiszentgyörgy költségvetésében nincs olyan tétel, hogy munkahelyteremtés, viszont erre a lakosság a büdzsé közel 9 százalékát fordítaná. „Ez jelzés arra, hogy a gazdasági válságban meg kell találnunk a módját, hogy erre a valós problémára jobban odafigyeljünk” – fogalmazott a polgármester.
Az elmúlt évben Sepsiszentgyörgy 89 millió lejre tervezte a költségvetését, és év végére 113 millió lejt valósított meg, ebből mintegy 50 millió lej volt a tanárok fizetése, ami azonban csak átment a város kasszáján.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 18., hétfő

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást

Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval