Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy a bukásában is győzedelmes magyar forradalom megmutatta a nagyvilágnak: kis nép is képes felkelni a zsarnokság ellen – ha van elegendő hite hozzá. „A magyar nép akkor bebizonyította, hogy van hite” – tette hozzá a püspök, de a mai magyar– magyar szembenállásokra utalva nem hallgatta el, hogy „éppen az összetartozás felemelő érzését kellene megélnünk, és átadnunk gyermekeinknek”.
A megemlékező istentiszteleten Pap Géza erdélyi református püspök azt emelte ki, hogy „diktatúra volt, diktatúra lesz, mert azok egymást követik a történelemben. Isten pedig azért épít diktatúrákat is, hogy próbára tegye az embert”. Fehér Olivér evangélikus lutheránus lelkész úgy fogalmazott: „Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet a szívébe fogad. És csak akkor tudunk igazán ünnepelni, ha megéljük azt és a szabadság csodálatos érzését”, Kovács Sándor kolozsvári római katolikus főesperes pedig kiemelte, hogy „a halálos döfést nem a diplomaták, hanem a pesti srácok és a velük együtt érzők és gondolkodók adták a gyilkos kommunizmusnak”. Kolozsvár alpolgármestere, László Attila elmondta, hogy a megtorlás során a súlyos ítéletekből Erdélynek, ezen belül Kolozsvárnak is bőven kijutott, de ezért és a forradalom idején vállalt rokonszenvért akkor sem kellett, és most sem kell senkinek lehajtott fővel járnia. Az istentisztelet zárásaként a résztvevők megkoszorúzták a templom előcsarnokában, az ’56-os forradalom emlékére felállított márványtáblát.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.