Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Magyarország most már erős ország anyagi értelemben, büszkeségében és nemzeti öntudatában is – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Szatmárnémetiben, a magyar kormány támogatásával felújított Szent Alajos Konviktus átadásán.
2017. október 12., 14:362017. október 12., 14:36
2017. október 12., 14:392017. október 12., 14:39
Semjén Zsolt a 94 millió forintból felújított katolikus bentlakásos diákotthon átadásán azt mondta, Magyarország és a magyar állam már nemcsak felelősséget érez, hanem – az új alaptörvényben leírtak szerint – felelősséget visel minden magyarért, bárhol él a világon.
A magyar állam minden magyarnak az állama – rögzítette beszédében Semjén Zsolt. Mint elmondta, nem szereti a határon túli magyar vagy a külhoni magyar kifejezéseket, mivel – mint mondta – minden magyar ugyanahhoz a nemzethez tartozik, az állam pedig ugyanúgy támogat minden magyart, éljen akár Szatmár vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Egy pénzügyi támogatás odaítélésénél természetesen mások például a technikai feltételek egy magyarországi vagy egy szatmárnémeti iskola esetében, az állam kötelessége azonban mindkét intézménynél ugyanaz – mondta Semjén Zsolt.
Beszédében úgy vélekedett,
a Kárpát-medencében előbb volt egyházi mint állami iskola, az előbbi intézmények így gyakorlatilag végigkísérik a magyar történelmet. Ennek ellenére a szocializmus idején mindössze fél tucat egyházi iskola működhetett Magyarországon, az itt tanuló gyerekek száma töredéke volt az államiban tanulóknak.
Schönberger Jenő szatmár megyei római katolikus püspök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes magyar kormány támogatásával felújított Szent Alajos Konviktus átadásán
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A rendszerváltozás azonban megmutatta, hogy az élet „hatalmi posztjain” – politika, gazdaság, tudomány és művészet – feltűnően nagy számban vannak azok a diákok, akik például a bencésekhez, a piaristákhoz, a ferencesekhez és később a jezsuitákhoz jártak tanulni – mondta Semjén Zsolt, megjegyezve, hogy még az elnyomás idején is különleges szellemiséget adott a tanulóknak az egyházi intézményekben átadott tudás és azok lelki megtartó ereje.
A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tartozó, Szent Alajos jezsuita szerzetesről elnevezett konviktust 1997-ben építették, első tanévében 120 tanuló számára biztosított bentlakási lehetőséget.
A felújított épületet Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök áldotta meg. Az eseményen részt vett Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, valamint a megyei tanfelügyelőség képviselői is.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
szóljon hozzá!