Rengett a föld a Bánságban, a román földfizikai intézet késéssel „érezte”

•  Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Földrengés volt Románia és Szerbia határának közelében, a 3,1-es erősségű földmozgást a lakosság is észlelhette, de erről egyelőre nem érkezett bejelentés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel szombat este.

Krónika

2024. szeptember 01., 00:102024. szeptember 01., 00:10

A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint 2024. augusztus 31-én, magyarországi idő szerint 21 óra 18 perckor (romániai idő szerint 22 óra 18 perckor) 3,1 magnitúdójú földrengés keletkezett Románia és Szerbia határának közelében, Magyarország déli határától mintegy ötven kilométerre.

Az epicentrum közelében a lakosság esetlegesen érezhette a földmozgást, de egyelőre nem érkezett bejelentés az obszervatóriumba – tette hozzá az OKF.

A romániai Országos Földfizikai Intézet (INCDFP) csak szombat éjfél után adott ki jelentést a földmozgásról. Ennek megfelelően a Bánság térségében két rengés is bekövetkezett.

Az elsőt romániai idő szerint 22 óra 18 perckor rögzítették Temes megyében, amely 2,9-es erősségű volt, és 16,4 kilométer mélységben következett be. A földmozgás 36 kilométerre történt Temesvártól, 56 kilométerre Aradtól, 59 kilométerre a délvidéki Nagybecskerektől (Zrenjanin), 66 kilométerre Szegedtől, 90 kilométerre Szabadkától, 96 kilométerre Békéscsabától és 98 kilométerre Újvidéktől. A második nem sokkal később, 22 óra 39 perckor következett be ugyancsak Temesben, a 2,0 erősségű földrengést 21,4 kilométer mélyégben regisztrálták.

Legutóbb augusztus 11-én a Richter-skála szerint 4,7-es erősségű földrengés rázta meg a Bánságot. Akkor károk nem történtek, viszont a rengés érezhető volt számos erdélyi nagyvárosban, köztük Aradon, Nagyváradon, Déván, Kolozsváron, sőt Nagybányán is.

korábban írtuk

Elég erős földrengés rázta meg a Bánságot szombat éjjel, Kolozsváron is érezték
Elég erős földrengés rázta meg a Bánságot szombat éjjel, Kolozsváron is érezték

A Richter-skála szerint 4,7-es erősségű földrengés rázta meg a Bánságot szombaton éjjel – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 01., kedd

Két farkas eltávolításához kért segítséget egy erdélyi település önkormányzata

A Krassó-Szörény megyei Berszászka (Berzasca) község önkormányzata segítséget kért a településre egy hete bejáró két farkas eltávolításához, mivel a helybéliek attól tartanak, hogy a vadállatok kárt okozhatnak a gazdaságaikban.

Két farkas eltávolításához kért segítséget egy erdélyi település önkormányzata
2024. október 01., kedd

Örökzöld diák- és pénzkérdés: bentlakás vagy albérlet? (VIDEÓ)

Erdély legnagyobb egyetemi városában diákok ezreiben évente felmerül a kérdés, hogy legszebb éveiket az olcsóbb és közösségi élményt nyújtó bentlakásban töltsék, vagy nyúljanak mélyen a zsebükbe, és válasszák a kényelmesebb albérletet.

Örökzöld diák- és pénzkérdés: bentlakás vagy albérlet? (VIDEÓ)
2024. október 01., kedd

Drága buli: több ezer lejre is bírságoltak a 112-es szám indokolatlan tárcsázása miatt

A Kovászna megyei rendőrök idén 674 bírságot róttak ki az 112-es egységes segélyhívószám indokolatlan hívása miatt – tájékoztatott kedden a megyei rendőrség.

Drága buli: több ezer lejre is bírságoltak a 112-es szám indokolatlan tárcsázása miatt
2024. október 01., kedd

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
2024. október 01., kedd

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Kolozsvári Rádiónál is

Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek kedden 13 órától a Román Rádiótársaság FAIR-MediaSind szakszervezetéhez tartozó alkalmazottai. A tiltakozó akció 15 óráig tartott.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Kolozsvári Rádiónál is
2024. október 01., kedd

Bámulatos, milyen gyönyörűen megújult a magyaros szecesszió egyik gyöngyszeme Nagyváradon

Mint az közismert, Nagyváradon évek óta tart az értékes, jórészt a 19. és a 20. század fordulója környékén épült bérpaloták és egyéb épületek rehabilitációja, most az egyik Adorján-palotára került sor.

Bámulatos, milyen gyönyörűen megújult a magyaros szecesszió egyik gyöngyszeme Nagyváradon
2024. október 01., kedd

Túlélte egy erdélyi férfi, hogy két autó is elütötte

Súlyos állapotban került kórházba egy 37 éves férfi, miután két autó is elütötte a 173F jelzésű megyei úton, a Beszterce-Naszód megyei Szászbudak településen.

Túlélte egy erdélyi férfi, hogy két autó is elütötte
2024. október 01., kedd

Iskolába tartó gyerekeket szállító busz gyulladt ki

Műszaki meghibásodás miatt kigyulladt kedd reggel Arad megyében egy autóbusz több mint 40, a kisjenői iskolákba tartó gyermekkel a fedélzetén; senki nem sérült meg.

Iskolába tartó gyerekeket szállító busz gyulladt ki
2024. szeptember 30., hétfő

Dicsért, és nem bírságolt az állatvédelmi rendőrség

Egzotikus állatfajokat is tartó szilágysági farmon folytatott ellenőrzést a Szilágy megyei állatvédelmi rendőrség. Az egyenruhások a tartási körülmények mellett az állatok származására is kíváncsiak voltak.

Dicsért, és nem bírságolt az állatvédelmi rendőrség
2024. szeptember 30., hétfő

Ukrán menekülteket mentettek meg a máramarosi hegyimentők

Egy határrendészekből és hegyimentőkből álló csapat hétfőn lehozott a hegyekből négy eltévedt ukrán férfit, akik a Máramarosi-havasokon keresztül szöktek át Ukrajnából Romániába.

Ukrán menekülteket mentettek meg a máramarosi hegyimentők