Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Halálra gázolt egy rendőrautó szombat este egy 54 éves férfit – közölte a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
2023. október 22., 12:122023. október 22., 12:12
Ionela Cosma elmondta, hogy az áldozat a 108A jelzésű megyei úton gyalogolt az úttesten Sülelmed irányába, amikor az ugyanabban a menetirányban haladó jármű elütötte. A gépkocsit egy 38 éves rendőr vezette.
A rendőr a vizsgálatok szerint nem volt alkohol befolyása alatt – írja az Agerpres.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
szóljon hozzá!