2009. február 05., 08:402009. február 05., 08:40
A polgármester többek között egy hétmillió lejre kötött szerződést említett, amelyet állítása szerint az igazgató költségvetési fedezet nélkül kötött meg. A szerződés – amely a művelődési ház felújítási munkálataira vonatkozott – azonban Barti szerint érvényét veszítette, miután az erre irányuló pályázatuk nem járt sikerrel.
„Felháborítónak tartom Mezei János polgármester személyem ellen irányuló intézkedéseit. Ugyanakkor elvártam volna, hogy személyesen közölje velem és indokolja meg, miért függeszt fel az állásomból” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Barti Tihamér. Mint mondta, a felfüggesztéséről szóló átiratot tegnap postán kapta kézhez, de előtte a helyi televízió híradójából értesült róla.
Mezei János polgármester ugyanis keddi sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra, hogy Bartit felfüggeszti állásából a fedezet nélkül hétmillió lejre kötött szerződés miatt. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy az ügyet a számvevőszéknél is jelenti, és míg a kivizsgálás zajlik, addig az igazgató nem gyakorolhatja tisztségét.
Barti Tihamér azonban az intézkedés mögött politikai indítékot sejt, és úgy véli, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott elöljáró „mindenkit el akar mozdítani a helyéről, aki más nézeteket vall”. „Mivel nem tudta a tanáccsal elfogadtatni, hogy a művelődési központot beolvasszák a Figura Stúdió Színházba, engem vett célba” – szögezte le Barti.
A leváltott igazgató azt is sérelmezte, hogy bár a pénteki tanácsülésen – ahol terítékre került a művelődési központ és a színház egyesítésének az ügye – találkozott a polgármesterrel, az említést sem tett arról, hogy megfogalmazta már a felfüggesztéséről szóló átiratot. Barti egyébként jogi lépéseket fontolgat, mint mondta, ügyvédje sem tartja korrektnek az ellene irányuló intézkedést.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.