Ősztől is egyetemisták nélkül maradhat Kolozsvár

Az új tanévben nem álldogálnak majd diákok a közgazdasági kar épülete előtt

Az új tanévben nem álldogálnak majd diákok a közgazdasági kar épülete előtt

Online kezdi a tanévet a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem legnagyobb kara, de más fakultások sem hívják vissza diákjaikat a kincses városba.

Krónika

2020. szeptember 10., 14:542020. szeptember 10., 14:54

2020. szeptember 10., 14:562020. szeptember 10., 14:56

A BBTE legnagyobb fakultásának számító Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar a héten döntött arról, hogy az első félévben online formában zajlik majd az oktatás, és októbertől sem fogadják a diákokat az előadótermekben. A kolozsvári egyetem különböző karai maguk döntenek az oktatás módjáról az új, 2020-2021-es tanév első szemeszterére vonatkozóan,

a közgazdasági kar vezetőtanácsa – melyben az egyetemi hallgatók is képviselve vannak – többségben a diákok távolmaradása mellett szavazott.

„Akadémiai közösségünk abszolút prioritását a diákok és az egyetem személyzetének a biztonsága jelenti” – indokolta a döntést közleményében Răzvan Mustață dékán, aki szerint ezért nem nyitják meg a campust. Azon reményének is hangot adott, hogy a téli vizsgaidőszakot, illetve a második félévet már az egyetem falai között tölthetik a diákok.

Az online oktatás mellett döntött a Politika- Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar is, jelentette be csütörtöki közleményében Călin Hințea dékán.

A kommüniké szerint a vezetőség a következőkben az online oktatás minőségének javításán dolgozik és mindent megtesz annak érdekében, hogy a második félévet már a tantermekben kezdhessék a diákok. Hasonló döntést jelentett be az egyetem Üzletkötő Kara is.

Kolozsvár legnagyobb egyetemének rektora, Daniel David július végén úgy nyilatkozott, hogy több forgatókönyvvel is számolnak az új tanévre, és várhatóan a hibrid oktatás mellett döntenek.

Inkább a nagyrészt gyakorlati oktatást feltételező szakok esetében kezdődhet hagyományos formában a tanév, és ezeken is csak a laborok és szeminárimokon kérnek fizikai jelenlétet, mondta, az előadások online formában történnek majd. Az egyetemi autonómia alapján a BBTE-n minden kar maga dönt az oktatás módjáról.

korábban írtuk

BBTE: előfordulhat, hogy csak a gólyák és a végzősök térnek vissza Kolozsvárra
BBTE: előfordulhat, hogy csak a gólyák és a végzősök térnek vissza Kolozsvárra

Kevés a valószínűsége annak, hogy hagyományos formában kezdődjön az új tanév a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen – véli a felsőoktatási intézmény rektora.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban