Fotó: Krónika
Mint arról keddi lapszámunkban beszámoltunk, előző napi kincses városi bemutatkozó látogatása során tartott sajtótájékoztatóján Füzes Oszkár elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy miközben a sztrádaépítés Magyarországon immár harminc kilométerre megközelítette a román határt, addig Romániában ennél nagyobb lemaradás tapasztalható. Erre reagálva tegnap Ludovic Orban éles hangnemben vágott vissza a nagykövetnek. „A nagykövet úr a Bechtel alkalmazottja? Én nem engedem meg magamnak, hogy véleményt nyilvánítsak a magyarországi infrastruktúra-fejlesztésről, éppen ezért azt tanácsolom a diplomatának, foglalkozzon csak a hazáját érintő beruházásokkal” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: az észak-erdélyi sztráda, valamint a 4-es számú páneurópai folyosó dél-erdélyi szakasza egyaránt 2013-ra fog elkészülni.
Füzes tegnap a tárcavezető kommentárjáról elmondta: nem nyilatkozott olyat, hogy elégedetlen a sztrádaépítés ütemével, hiszen a román fél belügye, hogyan építi az autópályáit. „Én elsősorban a magyarországi helyzettel foglalkoztam, és ismertettem, hogy otthon az elmúlt 40 év során több mint ezer kilométer autópálya épült. Le is rajzoltam, hogy Szegednél és Debrecennél mintegy 30 kilométerre megközelítettük Romániát, majd reményemet fejeztem ki, miszerint a két ország sztrádahálózatát mihamarabb összeköthetjük. Ha a miniszter úr arra reagált, amit nem mondtam, akkor igaza van” – állapította meg kérdésünkre Magyarország bukaresti nagykövete.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.