Nyugdíjasokat várnak „egyetemre” Háromszéken

akadémia

A 60 Plusz Akadémia keretében többek között az egészség, kertészet, művészetek és történelem témájában hallhattak előadásokat az érdeklődők

Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata / Facebook

Tavaszi kiadásával folytatódik a 60 Plusz Akadémia Sepsiszentgyörgyön. Náhlik András, a szervező Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Karának megbízott dékánja a Krónikának elmondta, a 60 Plusz Akadémia egyfajta társadalmi szerepvállalás, más európai egyetemekhez hasonlóan a háromszéki felsőoktatási intézmény is a kutatás és oktatás mellett „missziós tevékenységet” vállal azzal, hogy lehetőséget nyújt az idősebb korosztálynak a tanulásra.

 

 

Deák Szidónia

2025. március 17., 15:002025. március 17., 15:00

Az idősebb korosztályt megszólító 60 Plusz Akadémia előadás-sorozatot harmadik alkalommal szervezik meg, célja ezúttal is lehetőséget nyújtani a folyamatos, élethosszig tartó tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít. „Felsőoktatási intézményként fontosnak tartjuk, hogy az idősebb korosztálynak is

Idézet
lehetőséget nyújtsunk a folyamatos tanulásra, ami nyilván közösségi élményeket is biztosít számukra, és szellemi frissességük megőrzéséhez is hozzájárul”

– magyarázta a Krónika érdeklődésére a Sapientia EMTE szentgyörgyi karának dékánja. Hozzátette, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közreműködésével szervezett 60 Plusz Akadémia ötletét az adta, hogy Magyarországon számos felsőoktatási intézmény szervez nyugdíjas egyetemet, amely nagy népszerűségnek örvend az idősebb korosztály körében, valamint a koronavírus-járvány előtt a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara is tartott ügynevezett Ezüst Akadémiát, ami hiánypótlónak bizonyult a térségben.

Felemelő élmény előadóknak és „hallgatóknak” egyaránt a 60 Plusz Akadémia

Náhlik András rámutatott, az előadás-sorozattal az egyetem tevékenységét is láthatóvá kívánják tenni a nagyközönség számára, meggyőződésük ugyanis, hogy az idősebb korosztályon keresztül a fiatalokat is meg tudják szólítani. Ezenkívül a 60 Plusz Akadémia keretében teret adnak az egyetemen oktató-kutató tanároknak, hogy kutatási eredményeiket bemutassák széles körben is.

Idézet
Túl vagyunk azon az időszakon, amikor a tanárok, tudósok, kutatók elefántcsonttoronyban ülve saját maguknak végeznek kutatásokat. Minden kutatónak, tudósnak felelőssége, hogy a szélesebb társadalmi rétegekkel ismertesse meg kutatási eredményeit.

Ezenkívül nekünk, tanároknak is − akik többnyire húsz-, maximum ötvenfős hallgatóságnak szoktunk előadni az egyetemen – felemelő élmény, amikor 200-350 ember összegyűl a Székely Mikó Kollégium dísztermében, és bemutatjuk évtizedes kutatásunkat, majd záporoznak a kérdések az előadások után” – fejtette ki Náhlik András.

akadémia Galéria

A 60 Plusz Akadémia az idős korosztály számára közösségi élményeket biztosít, és lehetőséget nyújt a folyamatos, élethosszig tartó tanulásra

Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata / Facebook

Egészség, kertészet, művészetek

Az előadások változatos tematikát járnak körül, a 60 Plusz Akadémia korábbi szemesztereiben többek között az egészség, kertészet, művészetek és történelem témájában hallhattak előadásokat az érdeklődők. Náhlik András elmondta,

igyekeznek olyan témákat találni, amelyek ebben a korosztályban elsősorban érdeklődésre tartanak számot.

Felidézte, tavaly októberben például Nagy László, a Páneurópai Piknik Alapítvány kuratóriumának tagja, az 1989-es soproni határnyitás egyik szervezője a történelmi pillanatnak számító eseményről tartott előadást, majd levetítették Szalay Péter Balázs Béla-díjas rendező Nincs parancs című valóságfilmjét a vasfüggöny végnapjairól és a határnyitásról. „A filmvetítést követően pódiumbeszélgetést tartottunk Nagy Lászlóval, az események tanújával és alakítójával. A beszélgetés megríkatta a hallgatóságot, ugyanis '89-ben többen is átszöktek Romániából Magyarországra, az esemény közvetlen élmény volt sokak számára” – mesélte az egyetemi oktató.

Idén a március−májusi szemeszterben többek között Gelencsér Gábor, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) oktatója a magyar film első száz évéről tart előadást, valamint Farkas Attila, a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának adjunktusa a fák erdei életközösségekben betöltött szerepéről beszél.

Ezenkívül Gál Ramona, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház főorvosa A gyerekek jótékony hatása a felnőttekre címmel tart előadást.

Molnár Tamás, a Soproni Egyetem oktatója Finnország fenyveseiről és tavairól mesél, de az érdeklődők előadást hallhatnak a magyar szecessziós építészetről is Várallyay Réka művészettörténész, egyetemi oktató előadásában, valamint Kása Zoltán professor emeritus polihisztor Bolyai Farkas életpályáját ismerteti.

A 60 Plusz akadémiának ezúttal is a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme ad helyet kéthetente keddenként 17 órától. Az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. További információk, részletes program, a regisztrációs kérdőív itt érhető el.

korábban írtuk

Értelmet ad az egyedül élő idősek hétköznapjainak a székelyudvarhelyi Szépkorúak Háza
Értelmet ad az egyedül élő idősek hétköznapjainak a székelyudvarhelyi Szépkorúak Háza

Izgalmas foglalkozásokkal, hasznos és szórakoztató tevékenységekkel várja a székelyudvarhelyi Szépkorúak Háza a székely város közösségbe, társaságra vágyó időseit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 18., hétfő

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást

Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek