Fotó: Kristó Róbert
Először kóstolhatták meg a csíkiak a Csíki Sör Manúfaktúra termékét, az Igazi Csíki Sört. A csíkszentsimoni sörgyár avatóünnepségét szombaton tartották, a rendezvényen több mint ezren vettek részt. A hatszázalékos alkoholtartalmú sörök jövő héttől kezdődően már a székelyföldi kereskedelmi egységeknél is kaphatóak lesznek.
2014. november 16., 14:212014. november 16., 14:21
A gyáravató-ünnepséget hatalmas érdeklődés övezte, több mint ezren voltak kíváncsiak az alcsíki üzem termékére. A jelenlévők az alcsíki fúvószenekar előadását hallhatták, miközben az Igazi Csíki Sört szüretlen csapolt és üveges formájában is megkóstolták. Emellett pedig nyárson sült finomságokkal, a különlegesnek számító strucc-, illetve ökör- és sertéshússal csillapíthatták étvágyukat. Az érdeklődőknek továbbá bemutatták a sörgyártás folyamatát is.
Korábban már írtunk arról, hogy Simonffy Árpád sörfőzőmester a Sapientia EMTE csíkszeredai tagozatával közösen „főzte ki” hagyományos recept alapján a szentsimoni sörgyár termékeit. Simonffy akkor elmondta, úgynevezett kézműves söröket gyártanak, ugyanis adalékanyagok és felhasználása nélkül, csak kizárólag víz, komló és maláta, valamint élesztő hozzáadásával készítik azokat.
Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra többségi tulajdonosa munkatársunk kérdésére válaszolva elmondta, jövő héttől kezdik árusítani az Igazi Csíki Sört, így már a boltok polcain is kapható lesz. A sörgyárat egyébként októberben mutatták be a sajtónak, azóta megkapták az utolsó engedélyt a pénzügyminisztériumtól, és hozzáfoghattak a gyártáshoz. A sörgyár létrehozása egyébként közel hárommillió euróba került. A manufaktúra kapacitása havonta 400 ezer liter.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
szóljon hozzá!