Nincsenek tabutémák a magyar és román történészek között – Trianont eltérően ítélik meg, de tisztelik egymást

A magyar és román történészek vegyes bizottságának rendszeres ülésezését már önmagában is egyfajta sikernek tekintik a résztvevők. Nagy Levente, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) román filológiai tanszékének vezetője a Krónikának elmondta, a lehető legjobb benyomásokkal távozott Aradról, ahol az idei ülést tartották október végén.

„Az 1970-es évek elején jöttek létre a különböző országok akadémiái között a történész vegyes bizottságok (magyar–román, magyar–szovjet, magyar–osztrák, magyar–bolgár, magyar–lengyel, magyar–szerb stb.) Ezek közül mára sok megszűnt, vagy felfüggesztette tevékenységét, de a magyar–román működik. Az aradi ülés eredménye: a tapasztalatcsere és egymás kutatásainak kölcsönös bemutatása és megismerése” – fogalmazott a tanszékvezető.

Zahorán Csaba, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa szerint a vegyes bizottság fenntartja a magyar és román történészek közötti „hivatalos”, intézményesített párbeszédet, még akkor is, amikor épp nem folyik valamilyen látványos közös projekt.

És persze azt is, hogy elkezdjünk dolgozni olyan felvetéseken is, mint a közös magyar–román történeti kézi- vagy segédkönyv ambiciózus elképzelése – amire szerintem is nagy szükség van” – mondta a Trianon 100 Kutatócsoportjának munkatársa. Zahorán Csaba – aki második alkalommal csatlakozott a tanácskozáshoz – arról számolt be lapunknak, hogy a kölcsönös tisztelet mellett barátságos a hangulat.

„Valamiért formálisabb, merevebb légkörre számítottam, és újra kellemesen csalódtam. Ez a nyitottság és közvetlenség bizonyára az évek óta tartó személyes és szakmai együttműködésből is fakad, és nagy potenciált látok benne a jövőbeli közös munkára nézve” – nyilatkozta lapunknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének munkatársa.

Nagy Levente szerint bulváros „veszekedések” azért nem alakulnak ki, mert azt nem engedi meg az előadók szakmai színvonala még abban az esetben sem, ha nem minden kérdésben értenek egyet.

A tanszékvezető hozzátette: a magyar és román történészek között emberi, de leginkább szakmai szinten alakulnak ki barátságok.

„Sok tekintetben segítjük kölcsönösen egymás kutatásait, valamint megjelentetjük egymás tanulmányait. 2016 óta rendszeresen kiadjuk a vegyes bizottságok ülésein elhangzott előadásokat magyarul és románul. Az előző, magyarországi ülés anyaga a Nagy Levente, Ábrahám Barna, Kulcsár Beáta és Miskolczy Ambrus által szerkesztett kötetben olvasható, amelynek címe Közösség, egylet, nemzet: politika és társadalom a magyar és román történelemben a középkortól a jelenkorig. A mostani ülés végén pedig már az idei előadások megjelentetéséről is egyeztettünk” – tájékoztatott Nagy Levente.

Zahorán Csaba kiemelte, hogy a román – vendéglátó – fél kitett magáért, és Világoson nagyon kellemes vacsorát szervezett kiváló borokkal, amelyen még a vegyes bizottság magyar szekciójának rang-
idős tagját és volt elnökét, Szász Zoltánt is felköszöntötték születésnapja alkalmából.

„Egyébként az ilyen események nagyban hozzájárulnak az oldott, baráti hangulathoz, ez pedig lehetővé teszi az olyan kérdések megbeszélését is, amelyekben esetleg hivatalosabb kontextusban merevebbek vagy rugalmatlanabbak az álláspontok” – tette hozzá. Ami az esetleges tabutémákat és Trianon megítélésének kérdését illeti, Nagy Levente azt mondta: bármiről lehet beszélni.

Szerinte a román történészek fiatal generációja (a régebbiek közül Lucian Boia is említhető) sokkal inkább tabudöntögető, mint a magyar.

Zahorán Csaba példaként megemlítette: Ioan Bolovan, a bizottság román szekciójának elnöke az egyik előadás során kitért az Észak-Erdélyt 1940-ben Magyarországnak ítélő második bécsi döntésre a román történetírásban használt kifejezésekre, illetve az erről szóló vitára – hogy melyik a megfelelőbb, a „döntőbírósági döntés” (románul arbitraj) vagy a „diktátum” (dictat).

„Ez nagyon hasonlít például arra a vitára, amely a magyar történetírásban a trianoni békeszerződés megnevezését övezi: hogy az békeszerződés, döntés vagy diktátum, és amiről Zeidler Miklós kollégánk is írt egy kiváló cikket (A trianoni béke. Szerződés vagy diktátum? Rubicon 2020/6–7. sz.). Bolovan egyébként a bécsi döntésre a diktált döntőbírósági döntés kifejezést tartja a legmegfelelőbbnek” – számolt be az ELKH Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa.

A Trianon kérdéskört továbbra is eltérően látja a magyar és a román történészek többsége.

„Ez a két, főképp emlékezetpolitikával is foglalkozó előadásban is tükröződött, amelyek az ülés utolsó szakmai programpontját alkották – egy-egy konkrét témára még másnap reggeli közben is visszatértünk a román kollégával, Florin Abrahammal, és abban maradtunk, hogy elküldjük egymásnak az észrevételeinket a másik előadása kapcsán. Más területeken azonban nincsenek ilyen mértékű nézetkülönbségek, például a román fiatalok magyarországi egyetemi tanulmányai, Vlad Țepeș reprezentációja vagy a vegyes házasságok rendkívül izgalmas és napjainkban is fontos témája tekintetében” – mondta Zahorán Csaba.

Az aradi ülésen szintén előadást tartó Tringli István (ELKH BTK Történettudományi Intézet) lapunk érdeklődésére fontosnak tartotta kiemelni a történész vegyes bizottságok létjogosultságát a videókonferenciák, a nemzetközi konferenciák és nemzetközi projektek korában is. „A projektek, konferenciák egy-egy témával, egy-egy korszakkal foglalkoznak. Témaválasztásuk ráadásul sokszor olyannyira globális, hogy a két nép és a két ország valódi történeti kérdéseit nem is veszik figyelembe.

– érvelt Tringli István.