Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Internetről vásárolt pisztollyal ment iskolába egy 17 éves lupényi diák, a fegyvert a padjában rejtegette. A rendőrség nyomoz, a tinédzsert pedig kicsapták.
2024. március 13., 14:062024. március 13., 14:06
Aura Bucur, a gimnázium igazgatója a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a rendőröket ő maga vezette oda a felfegyverzett tizedikes diák padjához, egyikük pedig meg is találta a pisztolyt a tankönyvek között. Elmondása szerint
A hírek szerint problémás diákról van amúgy szó, az előző tanévben egy zsilyvajdejvulkáni iskolából csapták ki, magatartás osztályzatát is csökkentették erőszakos viselkedés miatt.
„Az iskolapszichológus pszichopedagógiai tanácsadást ajánlott neki, a szülők beleegyeztek, ő azonban elutasította. Nem akart elmenni” – mutatott rá az iskolaigazgató.
Az anya azt mondta a rendőrségnek, hogy nem tudott a fegyverről, és arról sem, hogy a fiának honnan volt rá pénze.
Bogdan Nițu, a Hunyad megyei rendőrség felügyelő közölte: a fegyvert elvitték, hogy szakértői vizsgálatot végezzenek rajta, és megállapítsák a jellegét. A fegyverekkel és veszélyes anyagokkal foglalkozó szakemberek következtetéseitől függően rendelik majd el a törvény által előírt intézkedéseket.
Ha a rendőrség arra a következtetésre jut, hogy a fegyver nem halálos, a fiú csak pénzbüntetést kockáztat – mondta a rendőr.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!