Németh Zsolt: a tavalyi hatszázezer erdélyi magyar szavazatban az EMSZ munkája is benne van

EMSZ

Németh Zsolt: az EMSZ is fontos szerepet játszik az erdélyi magyar közösség életében

Fotó: EMSZ sajtóirodája

Székelykeresztúron tartotta szombaton tisztújító Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Szövetség. Az EMSZ élére újabb két évre megválasztott Zakariás Zoltán beszédében úgy fogalmazott: ,,Szerepünk adott. Szükség van ránk, s csak rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a kínálkozó lehetőséggel.” Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint az erdélyi magyarság érték-elkötelezettsége nagyon fontos sajátosság, az EMSZ pedig ezen értékközpontúság megtestesítője.

Krónika

2025. március 23., 12:402025. március 23., 12:40

Az EMSZ küldöttgyűlésének résztvevőit Koncz Hunor-János, Székelykeresztúr polgármestere köszöntötte. Az elöljáró elmondta: meglátása szerint azokért a jobboldali értékekért, amelyek az EMSZ politikai közösségét jellemzik, továbbra is ki kell állni.

Idézet
Székelykeresztúr az Erdélyi Magyar Szövetség bázisa tud és akar lenni, ezért tekintsünk is rá ekként, mai tanácskozásunk során pedig értékeljük ki az elmúlt időszakot, és határozzuk meg közös, jövőbe tekintő célkitűzéseinket”

– mondta a polgármester.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőjében – emlékeztetve az egy nappal korábban az EMNT által megszervezett autonómiafórumon elhangzottakra – elmondta: székely–magyar közösségeink törvényes szabad autonóm jogállást követelnek. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – stratégiai partnerségben az Erdélyi Magyar Szövetséggel – ezt az önrendelkezési harcot képviseli. Egymással politikai-nemzeti szövetségben vagyunk, közös a programunk, s így mi sem természetesebb annál, hogy az EMNT és az EMSZ ugyanazt az ügyet képviseli.

Idézet
Nagy túlerővel szemben, mindenkori védekező helyzetben kell kifejtenünk tevékenységünket, a nemzetünk felemelkedéséért és autonómiaküzdelmünk sikerre viteléért folytatott harcunkat pedig nem adhatjuk fel”

– jelentette ki Tőkés László. Köszöntője végén az EMNT elnöke elmondta: a román hatalom tilalmas magatartásával szemben kell kifejteni a békés autonómiaharcot.

Tőkés László: a román hatalom tilalmas magatartásával szemben kell kifejteni a békés autonómiaharcot •  Fotó: EMSZ sajtóirodája Galéria

Tőkés László: a román hatalom tilalmas magatartásával szemben kell kifejteni a békés autonómiaharcot

Fotó: EMSZ sajtóirodája

Az EMSZ az értékközpontúság megtestesítője

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke gratulált az EMSZ-színeiben és az önkormányzati választás során újrázó vagy frissen tisztséget szerzett polgármestereknek és önkormányzati képviselőknek, valamint Zakariás Zoltánnak, aki továbbra is Románia parlamentjében képviselheti az EMSZ által megjelenített értékeket. „Sokféleképpen lehet értékelni a 2024-es szuper választási évet, de az bizton elmondható, hogy

Idézet
abban a tényben, hogy közel 600 ezer szavazattal sikerült megmutatni Romániában, hogy az erdélyi magyarság él és élni akar, az Erdélyi Magyar Szövetség munkája is benne van”

– jelentette ki a politikus, majd hozzátette: az erdélyi magyarság érték-elkötelezettsége nagyon fontos sajátosság, az EMSZ pedig ezen értékközpontúság megtestesítője.

EMSZ Galéria

Zakariás Zoltán: az EMSZ jelenleg nem áll semmilyen szerződéses viszonyban az RMDSZ-szel

Fotó: EMSZ sajtóirodája

Köszöntőjében Németh Zsolt kitért a világpolitikai változások rövid elemzésére is. Meglátása szerint az amerikai és európai politikai folyamatok is azt jelzik, hogy a nemzeti elkötelezettség immár meghatározó erő, amely képes szembeszegülni a szupranacionalizmussal és a progresszív ideológiaexporttal. „Magyarország külpolitikai mozgástere kibővült, Brüsszelt pedig nem elhagyni, hanem elfoglalni kell” – mondta Németh, beszéde zárásaként pedig kitért a romániai politikai helyzet rövid elemzésére is, megállapítva, hogy akik vissza akarják hozni a szélsőséges nacionalizmust az országba, azok a marosvásárhelyi fekete március hithű örökösei.

Zakariás Zoltán arra bíztatta az EMSZ képviselőit, hogy szabadon mondjanak véleményt az erdélyi magyar közéletben

Beszámolójában Zakariás Zoltán elmondta: első elnöki mandátumának legfőbb célja az volt, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség keretében egyesült Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt fúziója sikeres legyen, a két párt kohéziója és együttes munkája folytatódni tudjon, az EMSZ a lehető legtöbb alkalommal láthatóvá váljon a közéleti fórumokon, a 2024-es választási szuperévre pedig olyan közeget alakítson ki, amelyben az országos kampányok felfokozott hangulata nem tudja befolyásolni az önkormányzati választás eredményét. A pártelnök beszédében emlékeztetett:

az RMDSZ-szel való megállapodás az EMSZ elnökségi döntésének értelmében valósulhatott meg, pártja pedig jelen pillanatban nem áll semmilyen szerződéses viszonyban az RMDSZ-szel.

EMSZ Galéria

A küldöttek újabb két évre választották meg az EMSZ elnökévé Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt

Fotó: EMSZ sajtóirodája

„Mindössze két megállapodásunk van érvényben: ahol az önkormányzati választás eredményeként az EMSZ vezeti a településeket, ott írásos ígéretünk van rá, hogy politikai alapon nem diszkriminálják pénzügyileg az érintett közösségeket, valamint én személy szerint vállaltam, hogy parlamenti képviselőként betartom a frakciószabályzatot. Így tehát semmilyen gátja nincs annak, hogy az EMSZ vezetői és képviselői szabadon megnyilvánuljanak olyan esetekben, ahol azt szükségesnek érzik” – jelentette ki a pártelnök. „Az EMSZ átvészelte a 2024-es, számos kihívással és az egymást követő választásokkal terhelt évet, pártstruktúránk pedig készen áll a következő önkormányzati választásokra való felkészülésre. Szerepünk adott. Szükség van ránk, s csak rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a kínálkozó lehetőséggel” – zárta beszédét Zakariás Zoltán.

  • A tisztújítások rendjén a jelenlévő küldöttek újabb két évre szavaztak bizalmat Zakariás Zoltánnak.

  • Elnökhelyettesnek Csomortányi Istvánt választották.

  • Munkájukat – az Erdélyi Magyar Szövetség alelnökeiként – Boros Dávid, Brassai Hunor, Györgyi Attila, Kátai Attila, Koncz Hunor-János, Lőrincz Csaba és Márton Botond segítik majd, tájékoztat az Erdélyi Magyar Szövetség közleménye.

korábban írtuk

Újraválasztották Zakariás Zoltánt az Erdélyi Magyar Szövetség elnökének
Újraválasztották Zakariás Zoltánt az Erdélyi Magyar Szövetség elnökének

Székelykeresztúron tartotta szombaton soron következő Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Szövetség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek