2009. június 19., 16:202009. június 19., 16:20
A Szatmár Megyei Tanács több hasonló megyei intézményben rendelt el többszöri rutinellenőrzést, melynek során az otthonok lakóinak életminőségét, jogaik tiszteletben tartását, egészségügyi ellátását, élelmezését, továbbá az alkalmazottak munkamódszerét vizsgálták.
A bizottság az említett alkalmazottak szekrényében és személyes csomagjaiban két darab kenyeret, fél kiló tehéntúrót, két csomag spagettit, 1,5 kg húst és egy üveg étolajat talált. A megyei tanács azért döntött a gondozók eltávolítása és beperelése mellett, hogy példát statuáljon a hasonló esetek elkerülése érdekében.
„Nem szeretnénk, ha szemet hunynának az ilyen jelenségek felett, hiszen itt fiatal és meglehetősen beteg, szellemi fogyatékkal élő emberekről van szó, akiket megfelelő erkölcsi tartású embereknek kell ellátniuk” – közölte a megyei tanács vezetősége.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.